NB II: Zsóri Dániel csütörtökön már pályára léphet

Vágólapra másolva!
2023.04.25. 18:19
null
Agyrázkódás után tér vissza Zsóri (Fotó: MTK)
Zsóri Dániel, az MTK Budapest Puskás-díjas labdarúgója csütörtökön már pályára léphet a két héttel ezelőtt elszenvedett fejsérülését követően.

 

A 22 éves játékos az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, hogy már korábban szeretett volna visszatérni, de a szigorú protokoll miatt eddig csak egyéni edzéseket végezhetett.

„Jobban vagyok, már tudok edzeni – mondta Zsóri, akinek az első emléke a baleset után az volt, hogy a mentőben kérdezgetik, mikor született. – Agyrázkódásom volt, amit kéthetes protokoll követ, így az első héten nem edzettem még.”

Az MTK csatára kedden csatlakozhatott csapattársaihoz, és bízik benne, hogy csütörtökön a Tiszakécske elleni bajnokin már bekerül a keretbe, és megszakítják az együttes három mérkőzés óta tartó vereségsorozatát.

Zsóri Dániel április 10-én, a Győr ellen 2–1-re megnyert NB II-es bajnoki 55. percében fejjel nekiütközött a hazai kapus, Ruisz Barnabás térdének, majd eszméletlenül terült el a földön. A mentők azonnal a segítségére siettek, és pár perc múlva magához tért, de további vizsgálatokra kórházba szállították.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik