NB II: Márton Gábor lett a Kozármisleny vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 13:41
null
Márton Gábor lett a Kozármisleny vezetőedzője (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II-ben 25 forduló után utolsó, 20. helyen álló HR-Rent Kozármisleny hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Márton Gábort nevezte ki a csapat vezetőedzőjének, miután a baranyaiak szerdán jelentették be, hogy a fél évvel ezelőtt kinevezett Szekeres Zoltán a hétvégi, MTK elleni bajnoki előtt távozik a csapattól.

Szekeres tavaly ősszel az MTK elleni vereség után vette át Tóth László helyét a Kozármisleny kispadján, ám a fővárosi kék-fehérek elleni meccs előtt dirigálta utoljára a csapatot.

Csütörtökön a klub bejelentette, hogy a csapathoz visszatér Márton Gábor, aki korábban több időszakban is dolgozott a mislenyieknél. Előbb a 2007–2008-as évad tavaszán, majd 2010 nyarán is Bene Ferencet váltotta, s először hetedik, aztán nyolcadik helyig vezette a csapatot az NB II-ben, majd a 2011–2012-es kiírásban ezüstérmes szerzett a baranyaiakkal az NB II Nyugati csoportjában. Márton a következő idényt is Kozármislenyben kezdte, s ősszel harmadik helyen adta át a csapatot, amikor csatlakozott az akkor NB I-es PMFC-hez, melyet egy évvel később hetedik helyig vezetett az élvonalban.

Márton ezt követően dolgozott Kaposváron és a pécsiek megyei, illetve NB III-as csapatánál is, majd 2019-ben Siófokra került, ahonnan az NB I-es ZTE-nél folytatta edzői pályafutását.

Márton a zalaegerszegiekkel elért figyelemreméltó eredmények után a Mol Fehérvár FC vezetőedzője lett, s harmadik volt a csapat, amikor menesztették a szakembert, aki a 2021–2022-es évadban az MTK-nál dolgozott, így a Kozármislenynél egy korábbi klubja ellen térhet vissza.

Legfrissebb hírek

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Nyert az újonc Tiszakécske az előző idény meglepetéscsapatának otthonában

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:50

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56

Távozik Kozármislenyből az NB II-es gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.03. 17:26

Női kézi NB I: a játékosok szakmai fejlődése a fő cél Kozármislenyben

Kézilabda
2025.07.03. 10:49
Ezek is érdekelhetik