NB II: Cseke és Kotula érkezett, hárman távoztak Diósgyőrből

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 21:58
null
Cseke Benjámin kölcsönbe érkezett (Fotó: dvtk.eu)
Nagy volt a mozgás az átigazolási időszak utolsó napján a labdarúgó NB II-ben kilencedik helyen álló Diósgyőrnél. A klub szerdán a honlapján jelentette be, hogy szerződtette Cseke Benjámint és Kotula Mátét Mezőkövesdről, ezzel párhuzamosan hárman távoztak is a miskolci klubtól.

A DVTK tájékoztatása szerint a 28 éves középpályás, Cseke Benjámin egy évre kölcsönbe érkezik a piros-fehérekhez. A középpályás eddig 129 NB I-es és 60 NB II-es mérkőzésen lépett pályára, az élvonalban 2014-ben mutatkozott be az MTK-ban, majd később volt az Újpest, a Paks és legutóbb a Mezőkövesd játékosa. A jelenlegi bajnokságban négyszer lépett pályára az első osztályban. Elmondása szerint nem sokat gondolkozott a DVTK ajánlatán.

Nem sokkal később érkezett a hír, hogy a miskolci klub ugyancsak kölcsönbe egy évre megszerezte a 20 esztendős, 80 NB II-es mérkőzésen szereplő balhátvédet, Kotula Mátét is, ugyancsak Kövesdről.

A DVTK szerződést hosszabbított az első csapat keretéhez idén nyáron felkerült saját nevelésű Benkő Péterrel, aki a következő idényben Kazincbarcikán játszik kölcsönben.

Közben azt is bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott két saját nevelésű játékosával, a védő Eperjesi Gáborral és a középpályás Oláh Bálinttal, továbbá Szeles Tamással. A BMTE honlapja szerint Oláh visszatér korábbi klubjához Budafokra.

Legfrissebb hírek

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
17 órája

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
2026.02.05. 19:47

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 17:59

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 14:50

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52
Ezek is érdekelhetik