NB II: Tímár Krisztián lehet a befutó Győrben

P. K.P. K.
2022.06.29. 12:40
null
Tímár Krisztián veheti át az ETO irányítását (Fotó: Meder István, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Tímár Krisztián lehet az NB II-es ETO FC Győr labdarúgócsapatának vezetőedzője a követező idényben.

 

 

Kedden már jeleztük, hogy Tímár Krisztián is szerepel az ETO FC Győr edzőjelöltjei között, azok után, hogy a klub múlt héten elköszönt a csapatot eddig irányító Klausz Lászlótól.

Győrből származó értesüléseink szerint azóta úgy alakultak a tárgyalások, hogy jó eséllyel Tímár Krisztián veszi át a legutóbbi NB II-es idényt a 7. helyen záró, a Magyar Kupában négy közé jutó győriek irányítását. Az új vezetőedzőt már a héten bejelentheti a klub, amelyet kedden kerestünk az edzőváltással kapcsolatos információkkal, de nem kívántak reagálni.

Tímár jelenleg az U19-es válogatott szövetségi edzője, így azután kerülhet sor a győri kinevezésére, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetséggel is megegyezik az elválásról. Vezetőedzőként korábban a Mol Fehérvár II-nél dolgozott, 2020 óta áll a szövetség alkalmazásában a korábbi válogatott védő.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Bencze Márk
(Szeged-Csanád GA),Deákovits Richárd, Huszár Marcell, Kiss Ákos, Kráz Tamás, Mitring Zsombor, Óvári Balázs, Tullner Péter, Vingler László (mindannyian Fehér Miklós Akadémia), Kanalos Tony-Markos (romániai, CSM Satu Mare/Szatmárnémeti VSK – kölcsönből vissza), Kiss Balázs (BFC Siófok)
Távozók
: Bagi István
(?), Barna Szabolcs (?), Berki István (?), Csonka Bálint (?), Klausz Milán (ZTE), Lipták Zoltán (visszavonult), Múcska Viktor (?), Pálfi Donát (?), Vernes Richárd (Vasas – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
6 órája

Vitális Milán megérkezett Athénba, szerdán alá is írhat az AEK-hoz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 22:17

„Ami az öltözőben történik, ott is marad" – az ETO FC edzője Vitálisról

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 22:10

Gyászos a hangulat az ETO-nál, egyelőre nincs kiút a gödörből

Európa-konferencialiga
2026.08.01. 11:36

Efraín Juárez szerint nem kell mindig a ziccerpassz és az erőlködés az ETO-tól

Európa-konferencialiga
2026.07.29. 17:22

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39

Amíg áll a nemzetközi kupában az ETO, addig marad Tóth Rajmund Győrben – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:26