NB II: a DAC testvércsapata lehet az ETO FC Győr

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 10:41
null
Világi Oszkár szerepet vállalna az ETO FC Győr tulajdonosaként is (Fotó: Török Attila, NS Archív)
„Tárgyalásban állunk, de még nem egyeztünk meg” – jelentette ki Világi Oszkár, a Dunaszerdahelyi AC tulajdonosa a Digi Sportnak adott interjúban az ETO FC Győr esetleges átvételéről. Az üzletember úgy számol, december végére eldőlhet, valóban szerepet vállal-e a másodosztályú magyar klub vezetésében.

 

„Szinergiát látunk, főleg az akadémiák együttműködésében – mondta a lehetséges felvásárlás hátteréről Világi Oszkár a Reggeli Startban. – A Győré Magyarország, a Dunaszerdahelyé Szlovákia egyik élen járó akadémiája. A régió összes kiváló tehetségének tudnánk egy alternatívát adni. Ez az első, ami miatt szeretnénk együttműködni.”

Az üzletember hozzátette, megfelelő anyagi háttér esetén jogos elvárásnak tartja, hogy az ETO minél hamarabb újra NB I-es klub legyen. „Ha meg tudunk egyezni, és minden úgy alakul, ahogyan szeretném – a futballban persze ez sosincs teljesen így –, sikeres történet lehetne a két csapat között. Egy régióban, még ha a határ által el is választva, egymástól húsz kilométerre minden adott lehet ahhoz, hogy egy nagy futballközpontot tudjunk létrehozni ebben a közép-európai régióban.”

Világi hozzátette, az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy legalább utánpótlás-nevelés szintjén érdemes a két klubnak összedolgoznia, ugyanakkor a közös munka eddig nem tudott kellően hatékony lenni, időről időre inkább konkurensként lépett fel a két csapat egymással szemben. „Ez egy racionális döntés eredménye, két egymáshoz közelítő klubot szeretnék működtetni, amennyiben sikerül a mostani tulajdonossal megegyezni.”

A DAC tulajdonosa úgy véli, decemberben születhet meg a megállapodás.

A Győr jelenleg az 6. helyen áll a labdarúgó NB II-ben, míg a Dunaszerdahely a 4. a szlovák élvonalban.

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 17 11 3 3 32–12 +20 36
2. Diósgyőri VTK 17 9 6 2 32–17 +15 33
3. Kecskeméti TE 17 9 5 3 25–14 +11 32
4. Szombathelyi Haladás 17 9 4 4 20–11 +9 31
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 17 8 5 4 21–11 +10 29
6. ETO FC Győr 17 7 5 5 24–18 +6 26
7. Dorogi FC 17 7 3 7 17–23 –6 24
8. Nyíregyháza Spartacus 17 6 6 5 23–23 0 24
9. BFC Siófok 17 5 9 3 22–19 +3 24
10. Pécsi MFC 17 6 5 6 20–16 +4 23
11. FC Ajka 17 6 4 7 24–23 +1 22
12. Szentlőrinc SE 17 4 9 4 20–20 0 21
13. Soroksár SC 17 5 5 7 23–29 –6 20
14. Budafoki MTE 17 4 6 7 20–21 –1 18
15. Szolnoki MÁV FC 17 4 6 7 18–27 –9 18
16. Békéscsaba 1912 Előre 17 3 8 6 20–26 –6 17
17. FC Csákvár 17 3 7 7 21–26 –5 16
18. Budaörs 17 3 7 7 18–29 –11 16
19. III. Kerületi TVE 17 3 5 9 13–29 –16 14
20. Tiszakécske17321217–36–1911

 

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:11

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28
Ezek is érdekelhetik