Háromgólos hátrányból nyert a Soroksár a Budaörs ellen

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2021.03.14. 14:20
null
A Soroksár húsz perc után tért magához, ám addigra kétgólos hátrányba került (Fotó: Micheller Szilvia) <br />
A labdarúgó NB II 29. fordulójában a Soroksár a Budaörsöt fogadta. Az első negyedóra után úgy tűnt, csak az volt a kérdés, hány góllal nyer a Budaörs, a tompán kezdő hazaiak azonban a padlóról felállva, a második félidőben szenzációs támadójátékot bemutatva teljesen megérdemelten fordították meg a mérkőzést és tartották otthon a három pontot.

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ
SOROKSÁR SC–BUDAÖRSI SC 5–4 (0–2)
Budapest,
Haraszti út, Szamosi Mihály Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette: Móri Tamás (Bertalan Dávid, Szilágyi Norbert)
SOROKSÁR: Major– Gárdos (Kópis, 79.), Takács Zs., Csontos, Pászka – Derekas, Hudák – Tóth D. (Szerető, 56.), Ramadan, Csernik – Erdélyi (Ladányi, 71.).Vezetőedző: Lipcsei Péter
BUDAÖRS: Kovács P.– Menyhárt, Kékesi, Gyurácz, Zsidai – Molnár Cs., Petneházi – Halmai Á., Végh G. (Petró, 46.), Csiki (Molnár T., 73.) – Pethő (Horváth E., 86.).Vezetőedző: Márkus Tibor
Gólszerző: Halmai Á. (0–1) a 9., Halmai Á. (0–2) a 11., Csontos (1–2) a 47., Pethő (1–3) az 53., Pethő (1–4) az 56., Derekas (2–4) a 68., Hudák (3–4) a 71., Pászka (4–4) a 81., Ramadan (5–4) 93. percben

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első húsz percben csak egy csapat volt a pályán. Az elmúlt hetekben mélyrepülésben lévő Budaörs alaposan meglepte vendéglátóját, és Halmai Ádám révén negyedóra alatt akár végleg el is dönthette volna a három pont sorsát. A hazai játékosokon most jött ki az a fokozott igénybevétel, ami az elmúlt hetekben érte őket. Két hét alatt ugyanis immár ötödik meccsét vívta a betegségektől, sérülésektől tizedelt sárga-fekete alakulat. A kezdeti tompaság a játékrész felére múlt el, akkor Csernik Kornél vezérletével átvette az irányítást a Soroksár, s bár nem sikerült a kapuba találnia, látszott, hogy visszajött a meccsbe.

A térfélcserét követően gyors góllal kezdtek a hazaiak, ám Pethő Bence duplájával alig egy óra elteltével már 41-re vezettek a vendégek. Ekkor nem volt olyan soroksári szimpatizáns, aki akár egy lyukas tízfillérest is adott volna a kedvencek győzelmére. A meccs azonban hihetetlen végjátékot hozott. Az erejével teljesen elkészülő Budaörs képtelen volt tartani a soroksári fiatalok által diktált tempót, akik nem csak egyenlítettek, de a hosszabbításban a (megérdemelt) győzelmet is kicsikarták.

29. FORDULÓ
Pécsi MFC–Debreceni VSC 0–2
Debreceni EAC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–2
Soroksár–Budaörs 5–4
Dorogi FC–Szombathelyi Haladás 0–0
Vasas FC–Gyirmót FC Győr 1–1
FC Ajka–Szolnoki MÁV FC 2–0
Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 1–1
Nyíregyháza Spartacus–Szentlőrinc 0–0
ETO FC Győr–Aqvital FC Csákvár 1–1
Kazincbarcika SC–Békéscsaba 1912 Előre 1–0

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC29186564–25+3960
2. Vasas FC29168548–29+1956
3. Gyirmót FC Győr29165838–24+1453
4. Pécsi MFC291410536–18+1852
5. FC Ajka291531155–39+1648
6. Soroksár SC29146943–33+1048
7. Nyíregyháza Spartacus29137929–22 +746
8. Szombathelyi Haladás29129838–25+1345
9. Budaörs291331348–45 +342
10. Szolnoki MÁV FC29119928–30 –242
11. ETO FC Győr291171141–31+1040
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia291061330–47–1736
13. Békéscsaba 1912 Előre29991131–42–1136
14. Dorogi FC298101126–38–1234
15. Kaposvári Rákóczi FC297111129–43–1432
16. BFC Siófok29931739–48 –930
17. Kazincbarcika SC29861523–42–1930
18. Szentlőrinc29851623–45–2229
19. FC Csákvár296101342–52–1028
20. Debreceni EAC29512324–57–3316

 

Halmai Ádám góljai után kétszer is örülhettek a budaörsiek a 15. percig (Fotó: Micheller Szilvia)
Halmai Ádám góljai után kétszer is örülhettek a budaörsiek a 15. percig (Fotó: Micheller Szilvia)

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek.

93. perc: Pászka jobb oldali szögletét röviden csúsztatták ki a vendég védők, Csontos a hosszúról azonnal visszaemelte a labdát, Ramadan pedig 5 méterről, gyönyörű mozdulattal a jobb felső sarokba fejelt, 54.

Három perc a hosszabbítás.

90. perc: Csernik labdájával Ladányi futott el a bal oldalon, belőtt labdája a gólvonal előtt gurult keresztbe.

86. perc: Budaörsi csere: Pethő helyére Horváth Emil érkezett.

86. perc: Derekas Zoltán kapott sárga lapot.

85. perc: Már vezethetne a Soroksár! Ramadan 14 méterről, középről ahelyett hogy az egyedül érkező Pászka elé gurított volna, önző módon a bal felső mellé tekert.

81. perc: GÓL! Ramadan tekert a kapu elé a jobb oldalról, Kovács kapus ugyan kitenyerelte a labdát, de a nagy tömörülésben Pászka emelt a leggyorsabban és az ötös bal sarkáról a kapu közepébe lőtt, 44.

79. perc: Gárdos helyére Kópis érkezik.

78. perc: Pethő remek kiugratásával Molnár Tibor lépett ki, de Gárdos szorításában leadott lövését Major bravúrral szögletre hárította.

73. perc: Cseréltek a vendégek is, Csikit Molnár Tibor váltotta.

71. perc: Hazai csere: Erdélyi helyére Ladányi érkezett.


Nem tudta tartani a lépést a hajrában a Budaörs a Soroksárral (Fotó Micheller Szilvia)
Nem tudta tartani a lépést a hajrában a Budaörs a Soroksárral (Fotó Micheller Szilvia)

71. perc:GÓL! Nem tudtak felszabadítani a vendég védők, Hudák Martin pedig 16 méteres hulló falevél-szerű lövése a bal sarokban kötött ki, 34.

68. perc: GÓL! Derekas Zoltán használta ki az elkényelmesedő budaörsi védők figyelmetlenségét és közelről a kapu közepébe pörgetett, 24.

67. perc: Csernik varázsolta a labdát az ötös bal sarkára érkező Ramadan elé, aki azonban emelni akart és Kovács Péter hárított.

62. perc: Csernik jobb oldali beadását Erdélyi a hosszú saroknál, három lépésről fejelte kapura, Kovács már tehetetlen volt, de a kapufa hárított.

56. perc: Hazai csere: Tóth Dominik helyére Szerető Krisztofer érkezett.

56. perc: GÓL! Pethő Bence még a kapujából kilépő Major kapust is kicselezve gurított az üres kapuba, 14.

53. perc: GÓL! Pethő Bence a jobbösszekötő helyéről, 12 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 13.

49. perc: Akár már iksz is lehetne! Csernik a bal oldalon megverte őrzőjét, pontosan gurított középre, ám Ramadan lövés helyett kivárt és így menteni tudott Kékesi.

47. perc: GÓL! Pászka jobb oldali szögletét a hosszú saroknál Csontos levette és az ötös sarkáról a háló közepébe lőtt, 12.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. Cserélt a Budaörs, Végh helyére Petró Balázs érkezett a folytatásra.

A soroksári fiatalok lendületben (Fotó Micheller Szilvia)
A soroksári fiatalok lendületben (Fotó Micheller Szilvia)

Móri Tamás hosszabbítás nélkül lefújta az első félidőt.

44. perc: Gárdos jobb oldali beadását Ramadan középről, 5 méterről a hosszú felső fölé csúsztatta.

42. perc: Ezúttal Csernik ugratta ki a jobb szélen meglóduló Gárdost, a szélső azonban kicsit elhamarkodottan, 10 méterről, kisodródva kapura lőtt, Kovács vetődve hárított.

40. perc: Hudák keresztlabdájával Tóth Dominik futotta meg Zsidait, az alapvonalról pontosan gurított vissza az érkező Derekas elé, akinek lövését azonban önfeláldozóan bevetődve blokkolták a budaörsi védők.

38. perc: Csernik cselezte befelé magát a balösszekötő helyéről, majd középről, 16 méterről jobbal rátűzte, Kovács biztosan fogta a labdát.

35. perc: Ebben sokkal több volt: Derekas remek cselekkel szlalomozott végig a pályán, a budaörsi tizenhatos előterében az egyedül érkező Erdélyi elé tálalt, aki azonban addig totojázott a lövéssel, hogy beérték, és elvették tőle a labdát.

30. perc: Az első komolyabb hazai lehetőség: Hudák Martin 25 méteres életerős lövését a levegőben úszva hárította Kovács Péter.

28. perc: Ramadan 16 méterről középről, erőtlenül tekert a bal felső irányába, Kovácsnak nem okozott gondot a hárítás.

25. perc: Végh Gábor 20 méteres lövését a bal felső elől tolta szögletre Major.

15. perc: Csak Major kapuson múlott, hogy Halmai Ádám negyedóra alatt nem lőtt mesterhármast. A hazaiak kapusa bravúrral tolta ki a jobb sarok elől a szélső közeli lövését.

Major Barnabás nem védhette Halmai Ádám mesteri emelését (Fotó: Micheller Szilvia)
Major Barnabás nem védhette Halmai Ádám mesteri emelését (Fotó: Micheller Szilvia)

11. perc: GÓL! Hudák rosszul fejelte ki a budaörsiek által fellőtt labdát a soroksári térfél közepén, Csiki köszönte szépen és mesterien emelt a középen egyedül kiugró Halmai elé. A vendégek fiatalja 14 méterről, higgadtan helyezett a jobb alsóba, 02.

9. perc: Góllá érett a budaörsi fölény! Halmai egy remek visszahúzós csellel elfektette a tizenhatos jobb sarkánál Csontost, majd ballal szépségdíjas mozdulattal Major kapus felett a hosszú felsőbe emelt, 01.

6. perc: Óriási lehetőséget hibázott el a Budaörs! A bal oldalról felívelt labda Pászkáról éppen Pethő elé pattant a tizenegyespontnál, a vendégek centere senkitől sem zavartatva kilőtte a stadionból a labdát.

2. perc: Petneházi bal oldali sarokrúgását Major a léc alól tenyerelte ki.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek feketében léptek pályára.

Mindennél többet mond a soroksári gárda jelenlegi helyzetéről, hogy betegségek, sérülések, eltitlások miatt kispadján mindössze hat játékos foglal helyet: egy 16,három 18, valamint egy, egy 20, illetve 21 esztendős fiatal. Nem csoda, ha a fővárosiak már nagyon várják a háromhetes bajnoki szünetet, bízva benne, az áprilisi folytatásra kiegészül keretük.

Utoljára november végén, a sereghajtó DEAC otthonában lejátszott meccsen tudta begyűjteni a három pontot a budaörsi gárda. Az azóta lejátszott kilenc bajnokin a megszerezhető 27 pontból mindössze hármat(!) szerzett, így a második helyről visszacsúszott a kilencedikre. Ugyanakkor a soroksári együttes ezen időszak alatt 16 pontot focizott össze, így nem csak ledolgozta hátrányát a zöld-feketékkel szemben, de meg is előzte a táblázaton riválisát és harcban áll az ötödik helyért.

Köszöntjük kedves olvasóikat, hamarosan kezdődik a mérkőzés.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik