NB II: korábbi válogatott játékossal erősített a védelemben a Csákvár

B. D. K.B. D. K.
2021.01.04. 13:51
null
Vaskó Tamás a Csákvárban folytatja (Fotó: Heves Megyei Hírlap/Huszár Márk)
Az Aqvital FC Csákvár hétfői orvosi vizsgálatán Vaskó Tamás, korábbi tizenkétszeres magyar válogatott-labdarúgó is részt vett – számolt be a klub.

 

A Csákvár a mai nap még nem edzett, viszont a felkészülés kezdete előtti kötelező orvosi vizsgálat egy részén délelőtt átestek a játékosok, amelyen jelen volt a csapat első új szerzeménye, Vaskó Tamás is.

„Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a védelmünk erősítésre szorul, rutinos, jól fejelő játékosra mindenképpen szükségünk van – nyilatkozta a csákvári klub honlapjának a csapat vezetőedzője, Visinka Ede. – Ennek szellemében néztünk körül a „piacon”, és sikerült is Csákvárra csábítanunk az egykori válogatott labdarúgót, Vaskó Tamást."

A 36 éves Vaskó 2007 és 2009 között tizenkét alkalommal ölthette magára a magyar válogatott címeres mezét. Az Újpest színeiben 2003-ban mutatkozott be az NB I-ben, itthon megfordult többek között Tatabányán, Fehérváron, Kecskeméten, Felcsúton, Békéscsabán, és a Vasasban is játszott. Ez utóbbiban középső védő létére 66 meccsen 7 gólt szerzett. Az NB I-ben volt bajnok (Videoton), ezüstérmes (Újpest, Videoton) és bronzérmes (Vasas), valamint Magyar Kupa-döntőt is játszott.

Idegenlégiósként az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Bristol Cityben 19 meccsen egy gólig jutott, míg az olasz Serie B-s Avellino gárdájában 30 találkozón két gólt szerzett.

Vaskó az elmúlt fél évet Egerben töltötte, az őszi idényben 20 bajnokin lépett pályára a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
15 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:55

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56