NB II: hiányposztra igazolt a Budaörs

K. Zs.K. Zs.
2021.01.27. 18:25
null
Jobbra Pintér Dominik (Forrás: Budaörsi SC – fotó: facebook.com/monorlabdarugas)
Pintér Dominik személyében bal oldali védőt igazolt a Budaörs – tudtuk meg a labdarúgó NB II tabellájának harmadik helyén álló csapat hivatalos honlapjáról.

 

A 26 éves Pintér Dominik a legutóbbi három és fél évben a Monorban futballozott, az ősszel mind a 19 bajnoki mérkőzésen kezdett az NB III-as csapatban.

„Pintér Dominik hiányposztra érkezett, mivel Zeke Márió Budafokon folytatja, míg az ebben a pozícióban szintén bevethető Czár Richárdot hosszabb sérülés sújtotta ősszel. Dominik nagy munkabírású, jó felfogású játékos, aki beleillik az elképzeléseinkbe” – idézi a klubhonlap Márkus Tibor vezetőedzőt.

Az ősszel 13 győzelem mellett nyolc vereséget elkönyvelő budaörsiek a tabella harmadik helyén várják a tavaszi folytatást.

„A cél az, hogy megismételjük az őszi szereplésünket. Ez nem lesz könnyű, de nem indulhatunk ki másból, így kell hozzáállni. Bízom benne, hogy hasonlóan jó szerepléssel tudunk kirukkolni tavasszal is. Mindenképp a mezőny első felében szeretnénk végezni, természetesen minél előrébb – fogalmazott Márkus, aki vasárnap, a tavaszi első fordulóban a Szolnok ellen küldi pályára csapatát. – Nehéz mérkőzésre számítunk, masszív, jó csapatról van szó. Revánsot szeretnénk venni az őszi találkozóért, mert a meccs képe alapján három pontot hagytunk Szolnokon. Ezt szeretnénk kijavítani.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
9 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08