DVSC: Gróf Dávid átesett a koronavíruson, Dzsudzsákról is beszélt

2020.10.06. 12:37
null
Gróf tíz napig otthon maradt (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A nyáron a Ferencvárostól egy évre kölcsönbe a Debreceni VSC-hez kerülő Gróf Dávid volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendégek, ahol elárulta, miért került ki az FC Ajka elleni, 5–3-ra megnyert mérkőzést követően a debreceni kapuból, s szót ejtett Dzsudzsák Balázsról, valamint a Ferencváros sikeresen megvívott BL-selejtezősorozatáról is.

Gróf Dávid a műsor elején elárulta, ő is elkapta a koronavírus-fertőzést és pozitív teszteredményt produkált, ezért tíz napig karanténba vonult.

„Néhányan túlestünk rajta itt a magyar futballban, én is egy pozitív tesztet produkáltam, igaz, tünetet nem produkáltam, de követni kellett a protokollt – fő a biztonság. Rögtön az Ajka elleni meccs után csináltuk a tesztet, tíz napot itthon voltam” – kezdte Gróf Dávid annak kapcsán, hogy átesett a koronavíruson.

A korábbi válogatott kerettag labdarúgó elárulta, milyenek az első tapasztalatai Dzsudzsák Balázzsal kapcsolatban.

„A válogatottból is ismerem, előtte is néhányszor összehozott minket az élet, úgyhogy nagyon örülök, hogy egy ilyen kaliberű játékost tudtunk igazolni. Ez mindenkinek egy kis plusz motivációt ad a klubnál, szerintem sikeresek leszünk együtt.”

A Ferencvárostól egy évre kölcsönbe a DVSC-hez kerülő kapus a zöld-fehérek BL-szereplése kapcsán is véleményt formált, és beszélt klubváltásának okairól is.

A teljes beszélgetés ide kattintva megnézhető.

 

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04