NB II: Alig várom, hogy túl legyek ezen az egészen – Haris

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.07.07. 20:07
null
Haris Attila speciális vállrögzítővel játszott a Paks ellen (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Műtétre vár Haris Attila, az NB I-ből kieső DVSC labdarúgója, aki még június elején szenvedett súlyos vállsérülést, de a Paks elleni idényzárón mégis pályára lépett.

 

A játékos válla a Kaposvár elleni mérkőzésen ugrott ki, akkor a klub azt közölte, hogy ebben a bajnokságban Haris már nem játszhat. Ehhez képest a Paks elleni idényzárón – amelyen eldőlt, hogy kiesik a DVSC – viszont ott volt a pályán.

„A rehabilitációs edzőm által jött a lehetőség, hogy egy rögzítő segítségével vállalhatom a játékot az év utolsó bajnokiján. Mindenki azt mondta, ennél rosszabb már nem lehet a vállam, így nyilván egyből rábólintottam, nem érdekeltek a következmények. Mindenképp segíteni szerettem volna a csapatnak, úgy álltam be, hogy nem féltem magam és teljes erőbedobással teljesítek” – mondta Haris.

A játékos vállát hamarosan megoperálják.

„Most már tényleg csak a műtét van hátra, hamarosan meglesz a pontos időpontja. Addig persze edzek, odafigyelek az ütközésekre, hisz nem akarom kísérteni a sorsot. Van bennem egy kis félsz, de alig várom, hogy túl legyek ezen az egészen. Aztán pedig kezdetét veszi a rehabilitáció, melyet követően egy jó nagy motivációlökettel állok ismét munkába” – nyilatkozta Haris.

Legfrissebb hírek

Ryde és Toublanc is remekelt, a DVSC bejutott a női kézi BL rájátszásába

Kézilabda
1 órája

Bárány Donát a 100. NB I-es meccsén győztes gólt szerzett a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
2026.02.05. 19:36

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Mindkét vezetőedzőt kiállították az ETO–DVSC meccs feszült hosszabbításában

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:51

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11
Ezek is érdekelhetik