NB II: a DVSC három játékosa is a DEAC-nál folytatja

H. K.H. K.
2020.07.31. 15:25
A labdarúgó NB II-ben szereplő DEAC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a DVSC három játékosa is a klubnál folytatja a pályafutását.

Mint az együttes közleményében olvasható, Burai Erik, Damásdi Alex és Gyönyörű Gergő egyaránt elfogadta a DEAC ajánlatát – később a DVSC tudatta, hogy mindhárom játékos esetében kölcsönszerződésről van szó.mindhárom játékos esetében kölcsönszerződésről van szó.

A 19 éves Burai a legutóbbi idényt a Békéscsabánál kezdte meg, majd télen visszatért a DVSC-hez, a 23 esztendős Damásdi korábban nyolc NB I-es mérkőzésen lépett pályára a Lokiban, az előző idényben pedig hét gólt szerzett a DVSC II színeiben, míg a 18 éves Gyönyörű a harmadosztály előző kiírásában tizenegy összecsapáson kapott bizonyítási lehetőséget a DVSC-nél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI EAC-NÁL
Érkezők: Acsádi Bence (DVSC), Belényesi Csaba (DVSC), Székely Dávid (Füzesgyarmat), Szabó Kornél (DVSC – kölcsön után ismét kölcsönbe), Takács Péter (Dorog) , Burai Erik (DVSC), Damásdi Alex (DVSC), Gyönyörű Gergő (DVSC)
Távozók: Krajcsó Krisztián (Körösladány), Luis Ramos (hondurasi, ?), Ibrahima Sidibe (szenegáli, ?)

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
20 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Erste Liga: a DEAC nyerte a forduló rangadóját

Jégkorong
2026.10.29. 21:57

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17