NB III: az edzések újrakezdése a DEAC-nál szigorú szabályok mellett

K. T. I.K. T. I.
2020.04.19. 18:42
null
Spitzmüllerék újra edzésben (Fotó: deac.hu)
A héten kis csoportokban megkezdte a munkát a DEAC labdarúgócsapata – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. A játékosok testi érintkezés nélkül végzik a feladatokat.

 

Az NB III Keleti csoportjának élén álló klub játékosai öt plusz egy fős csoportokban készülnek a beszámoló szerint.

„A legfontosabb, hogy tilos a közös helyiségeket, zuhanyzókat, öltözőket használni – idézi a szabályokról Várkonyi Istvánt, a Debreceni Egyetem Infektológiai Klinika igazgatóját a deac.hu. A szabad levegőn tartott edzések olyan szempontból veszélytelenek, hogy a víruspartikulák nem maradnak meg sokáig a levegőben, de azért a szabályokat be kell tartani. Sport közben a kétméteres távolság ajánlott, illetve vonalban kell elhelyezkedni, tehát egymás mellett, és nem egymás mögött futni, hiszen ilyenkor öt-tíz méteren is lebeghetnek a vírusszemcsék. Nagyon fontos, hogy ha valakinél felső légúti tünet, láz és köhögés jelentkezik, akkor nem mehet edzésre” – mondta a szakember.

Spitzmüller Istváncsapatkapitányt is idézték, aki elmondta, a kerettagok maguk dönthettek arról, vállalják-e a közös tréningeket.

„Már edzésfelszerelésben érkezünk a pályára, nincs testi kontaktus, a vizesblokkokat nem használjunk, az innivalóról magunk gondoskodunk. Az egyeztetések során a klubvezetők megkérdeztek engem, mint csapatkapitányt, hogy a játékosok minként állnak hozzá a közös munka megkezdéséhez, és azt mondhatom, mindenki örül a lehetőségnek. Mindössze három fiatal játékos nem tudja még vállalni a részvételt. Ennek oka, hogy szülőkkel laknak vidéken, csak tömegközlekedéssel tudnának bejárni, és nem szeretnének kockáztatni, amit természetesen mindenki tiszteletben tart. A többiek viszont elkezdték, ami nagyon sokat jelent, hiszen otthon csak futni tudtunk, mindennap egyedül köröztünk. Ez a monotonitás viszont megszakadt, és végre labdás feladatokat is végezhetünk” – tette hozzá Spitzmüller.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Magyar Kupa: a Tiszafüred 16 gólt szerzett, a Gyulai Termál és a Salgótarján 12–0-val ment tovább

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 20:54

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Korábbi szegedi irányítót csábított haza Franciaországból a DEAC

Kézilabda
2026.07.18. 11:38

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00