NB II: egy középpályás és egy támadó érkezett Kazincbarcikára

F. B.F. B.
2020.01.17. 12:32
Alan Kovác és Gábor Lukács is a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja, a kbsc.hu.

A pozsonyi születésű, 26 éves Alan Kovác korábban a szlovák Slovan Bratislava, valamint a DAC-tól kölcsönben az SFM Senec, az FK Iskra Borcice, az SKF iClinic Sered és az FK Senica játékosa volt. A támadó 2019 elején érkezett Magyarországra, itthon az ETO FC Győrben, majd a Nyíregyháza Spartacusban futballozott, de nemrégiben szerződést bontott a szabolcsiakkal és most Kazincbarcikán folytatja pályafutását.

A 21 esztendős Gábor Lukács korábban a ZTE, a Grosics Akadémia és a Várfürdő-Gyulai Termál FC utánpótláscsapatainál nevelkedett. Az utánpótláséveket követően 2017-ben igazolt az akkor NB III-as STC Salgótarjánhoz, ezután 2018 februárjában Kazincbarcikára került. A középpályás a borsodiaknál másfél évet töltött el, majd 2019 nyarán szerződést bontott a klubbal és Ózdra igazolt, ahol 10 NB III-as mérkőzésen játszott és két gólt szerzett (az ózdiakat egyébként azóta kizárták a bajnokságból).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Gábor Lukács (szabadon igazolható, legutóbb Ózd), Alan Kovác (szlovák, Nyíregyháza)
Távozók: Lukács Raymond (Békéscsaba)

Legfrissebb hírek

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
8 órája

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36
Ezek is érdekelhetik