NB II: a Vasas a rivális védőjével erősített – hivatalos

2020.01.08. 10:00
Az NB II-ben szereplő Vasas FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Csató Martint, az FC Csákvár labdarúgóját. Az angyalföldiek átigazolási díj ellenében szerezték meg a 25 esztendős középhátvédet.

A korábbi korosztályos válogatott futballista négy évre szóló megállapodást kötött új csapatával, amely a télen már szerződtette Vernes Richárdot, Jova Leventét, Hidi M. Sándort és Ujvárosi Ádámot.

A tabellán a negyedik helyen álló, a Vasasnál az ősszel három ponttal többet gyűjtő csákváriak közleménye szerint a Vasas kivásárolta a belső védőt a szerződéséből.

Csató – akinek édesapja, Csató Sándor több mint 350 élvonalbeli meccsen játszott a Békéscsaba, a Győr és a Videoton színeiben – korábban szerepelt a Videotonban, a Győri ETO-ban, Mezőkövesden, Siófokon és Dorogon. A nyáron írt alá a Csákvárhoz, amelynek színeiben az ősszel 18 NB II-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára – rendre kezdőként.

„Óriási boldogsággal töltött el, amikor megkeresett a Vasas
– nyilatkozta a vasasfc.hu-nak Csató Martin. Jól éreztem magam Csákváron, szerettem ott futballozni, de egy olyan klubnak, amely Magyarországon ekkora tradícióval rendelkezik, nem lehet nemet mondani. Köszönöm a Vasas vezetésének és a csákvári klubnak is, hogy lehetővé tették a szerződés létrejöttét. Tudom, hogy tizenegy pont a lemaradás, azonban szeretnék olyan munkát nyújtani, mellyel együtt visszajuttatjuk a csapatot oda, ahová való, az első osztályba. Tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent a Vasas család fogalma, hiszen szerepeltem már háromezer Vasas-szurkoló előtt. Nagyon felemelő érzés lenne újra így játszani, de már a Vasas színeiben. Bízom benne, hogy eljön ez a pillanat!”

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik