NB II: a Szpari szerződtette az U20-as vb-t megjárt védőt

2020.01.15. 08:19
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus bejelentette Forgács Dávid érkezését. A 24 esztendős bal oldali védő legutóbb a Diósgyőri VTK játékosa volt.

A szegedi születésű futballista 16 évesen a Tisza Volántól külföldre szerződött, az olasz Atalanta labdarúgója lett. Olaszországban játszott a Pisában és az Anconában is. Forgács 2014-ben szerepelt a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságon, s egy évvel később játszott az U20-as világbajnokságon.

Az 1995-ös születésű labdarúgó 2017 nyarán Diósgyőrbe igazolt, ahol első idényében 14 NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára, s egy gólt szerzett. Az előző évadban nyolc mérkőzésen játszott az élvonalban, majd 2019 áprilisában elszakadt a keresztszalagja.

Forgácsnak a nyáron lejárt a szerződése a DVTK-nál, így szabadon igazolható játékosként írt alá a Szparihoz, méghozzá két évre. A DVSC elleni felkészülési találkozón kezdő volt.

„Nagyon örültem, amikor a Nyíregyháza megkeresett – nyilatkozta a Szpari hivatalos honlapjának Forgács Dávid.Az elmúlt fél évben sérüléssel bajlódtam és csapat nélkül voltam, nehéz időszak van a hátam mögött. A rehabilitáció folyamán igyekeztem úgy felépíteni magamat, hogy erőnlétileg jó állapotba kerüljek. A játék nagyon hiányzott, és ha a felkészülési időszak során minden rendben lesz, akkor a bajnoki rajtra olyan formába kerülök, hogy az elejétől kezdve számíthatnak rám a csapatnál tavasszal. Jó közösségbe kerültem, a társak amennyire csak tudtak segítettek már a Debrecen elleni meccsen is. A célom az, hogy tavasszal én is segítsem a Spartacust a játékommal.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Ásványi Balázs (a PAFC kölcsönjátékosaként KFC Komárno – Szlovákia), Fadgyas Tamás (Újpest), Forgács Dávid (szabadon igazolható, legutóbb DVTK), Györgyi Arthur (romániai, Debreceni VSC), Patvaros Zsolt (Kecskemét)
Távozók: Busai Attila (?), Csorvási Tamás (?), Cenaj Drilon (albán, ?), Jova Levente (Vasas), Kovác Alan (szlovák, ?)

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
8 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik