NB II: Cristian Chifu Kazincbarcikára igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.31. 12:37
A román Cristian Chifu és Virág Ákos a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika együttesében futballozik tavasszal.

„Voltak próbajátékosaink, közülük nálunk folytatja a pályafutását a védő Virág Ákos, aki debreceni nevelés, de legutóbb Cegléden futballozott – mondta a boon.hu megyei portálon Kádár Zsolt, a barcikai klub sportigazgatója. – A másik érkező a román Cristian Chifu, ő középső középpályás. Nyilván az is cél nálunk, hogy minél több saját nevelésű fiatalt beépítsünk a csapatba. A pontos tavaszi keret pár napon belül lesz teljes, ugyanis ekkor derül ki, hogy ki, pontosan hol fog szerepet kapni a rendszerünkön belül. A felkészülésről annyit, hogy úgy gondolom, amit kellett, azt elvégezte a csapatunk, elvégeztetett a játékosokkal a Gálhidi György vezetőedző által irányított szakmai stáb.”„Voltak próbajátékosaink, közülük nálunk folytatja a pályafutását a védő Virág Ákos, aki debreceni nevelés, de legutóbb Cegléden futballozott – mondta a boon.hu megyei portálon Kádár Zsolt, a barcikai klub sportigazgatója. – A másik érkező a román Cristian Chifu, ő középső középpályás. Nyilván az is cél nálunk, hogy minél több saját nevelésű fiatalt beépítsünk a csapatba. A pontos tavaszi keret pár napon belül lesz teljes, ugyanis ekkor derül ki, hogy ki, pontosan hol fog szerepet kapni a rendszerünkön belül. A felkészülésről annyit, hogy úgy gondolom, amit kellett, azt elvégezte a csapatunk, elvégeztetett a játékosokkal a Gálhidi György vezetőedző által irányított szakmai stáb.”


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Cristian Chifu (FC Hermannstadt – Románia (Nagyszeben)), Virág Ákos (Cegléd)
Távozók: Kovács Olivér (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08