Megyei foci: Nagy Tibor a Vác-Deákvárnál irányít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.08.28. 14:02
A Pest megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Vác-Deákvár SE felnőttcsapatát irányítja Nagy Tibor – számolt be róla a vaci-naplo.hu.

Vác labdarúgásának egyik emblematikus alakja, Nagy Tibor tehát már nem az NB II-es Vác FC-nél dolgozik – onnan a nyáron távozott –, hanem Deákváron, a Pest megyei bajnokság második vonalában szereplő együttesnél tevékenykedik – emellett pedig a váci utánpótlásban is dolgozik.Nagy Tibor tehát már nem az NB II-es Vác FC-nél dolgozik – onnan a nyáron távozott –, hanem Deákváron, a Pest megyei bajnokság második vonalában szereplő együttesnél tevékenykedik – emellett pedig a váci utánpótlásban is dolgozik.

„Főállásban az utánpótlás-nevelő Vác Városi Labdarúgó Sport Egyesület kötelékében vagyok, ott technikai edzéseket tartok és segítek a többi edzőnek – ecsetelte a helyi lapnak Nagy Tibor. – Emellett a Vác-Deákvárnál dolgozom. Három-négy éves célkitűzésünk van, szeretnénk minél előbb az NB III-ba jutni, így azoknak a 19 éves váci és környékbeli gyerekeknek, akik tehetségesek, de nem tudnak bekerülni az NB II-es csapat keretébe, nem kell elmenniük Vácról, hanem itt tudnak majd futballozni.”

A tréner legendának számít a városban, hiszen – rövid megszakítással – 1986-tól 2000-ig Vácott futballozott, és óriási szerepe volt a Vác FC-Samsung 1994-es bajnoki címében, illetve a nemzetközi kupaindulás többszöri elérésében. 1990 és 1993 között 17 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban és egy gólt is szerzett.

Nagy Tibor először 2006-ban megbízott edzőként dolgozott az akkor ismét az NB I-ben szereplő Vácnál, de nem tudta megmenteni a kieséstől a nehéz helyzetben lévő gárdát. 2015 novemberében ismét átvette az NB II-es együttes irányítását, amelynél két és fél évig dolgozott, de a nyáron szerződése lejártával távozott a klubtól.

A Vác-Deákvár két forduló után hibátlan teljesítménnyel vezeti a Pest megyei II. osztályú bajnokságot. Érdekesség, hogy a deákváriaknál futballozikRob Kornél, aki a Vácon kívül a Videoton, a Diósgyőr, a Nyíregyháza és a Vasas színeiben több száz NB I-es meccset tudhat maga mögött.

Legfrissebb hírek

Ernesto Valverde az idény végén távozik az Athletic Bilbaótól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
9 perce

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
2026.03.17. 14:33

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
2026.03.16. 17:44

NS-képeslap: Szívből szeretik a labdarúgást!

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 08:57

Vignjevics folytatta a sort – idény közben érkező edző még nem kezdett vereséggel

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 15:00

Kirúgták Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.08. 13:36

NS-képeslap: új életre kelt a pásztói sportcentrum

Labdarúgó NB II
2026.03.05. 08:39

Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

Magyar válogatott
2026.03.01. 08:01
Ezek is érdekelhetik