NB II: U-válogatottak miatt lesz korábban két MTK-bajnoki

2018.03.08. 11:39
Két nappal korábban, március 18. helyett március 16-án, pénteken, 15 órától kerül sor a labdarúgó NB II 25. fordulójában a Budafok–MTK Budapest bajnoki mérkőzésre. A változtatás oka, hogy a kék-fehérek keretéből egy nappal később, szombaton többen elutaznak az utánpótlás-válogatottakkal összetartásra.

„Az U19-es és az U21-es válogatottba több játékosunkat is meghívták, Bese Balázs és Schäfer András biztosan az U19-es együttessel tart, míg valószínűleg hárman az U21-es gárdával mehetnek az összetartásra – ecsetelte a Nemzeti Sport Online-nak Feczkó Tamás, az MTK vezetőedzője. – Emiatt a Budafokkal megegyeztünk, hogy a huszonötödik fordulóban esedékes bajnoki találkozónkat már március tizenhatodikán, pénteken lejátsszuk, de mivel előtte, március tizenharmadikán, kedden Magyar Kupa-mérkőzést játszunk az Újpest ellen, ezért a most hétvégi, Szolnok elleni bajnokit is előre kellett hoznunk – az így vasárnap helyett szombaton, tizenhét órától kezdődik.”

LABDARÚGÓ NB II
24. FORDULÓ – MÁRCIUS 10–11.
Szombat
17.00: MTK Budapest–Szolnoki MÁV FC
Vasárnap

14.00: Soroksár–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)
14.30: Dorog–Gyirmót FC Győr
14.30: Kazincbarcika–Budaörs
14.30: Szeged 2011–Budafoki MTE
14.30: Soproni VSE–Vác FC
14.30: Kisvárda–BFC Siófok
14.30: Mosonmagyaróvár–Békéscsaba
17.00: ETO FC Győr–Ceglédi VSE
17.00: ZTE FC–Csákvár

25. FORDULÓ – MÁRCIUS 16. és 18.
Március 16.
15.00: Budafoki MTE–MTK Budapest
Március 18.
14.00: Békéscsaba–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport)
15.00: Dorog–Soroksár
15.00: Ceglédi VSE–ZTE FC
15.00: Vác FC–Mosonmagyaróvár
15.00: Szolnoki MÁV FC–Soproni VSE
15.00: Budaörs–Szeged 2011
17.00: Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika
17.00: Gyirmót FC Győr–BFC Siófok
17.00: Csákvár–Kisvárda

Legfrissebb hírek

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
4 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10