NB II: haza akart menni a védő, elfogadták a kérését

Vágólapra másolva!
2018.01.18. 21:25
Távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győrtől Szőcs László – számolt be róla a klub honlapja.

A nyári átigazolási időszakban – a korábbi gyirmóti vezetőedző, Molnár László javaslatára – igazolt a szlovák MFK Skalica együttesétől Gyirmótra a szlovákiai Szőcs László. A 27 éves játékos eleinte belső védőként, majd védekező középpályásként kapott szerepet, összesen 12 NB II-es bajnokin és egy Magyar Kupa-találkozón játszott az őszi szezonban.

A Dunaszerdahelyen élő futballista azonban most jelezte a gyirmóti vezetőségnek, hogy a több játéklehetőség reményében szeretne visszatérni a Skalicához (Szakolca), amely jelenleg az első helyen áll a szlovák második ligában, így esélye van arra, hogy a következő idényben az élvonalban szerepeljen. A gyirmótiak vezetősége elfogadta a kérést, így közös megegyezéssel szerződést bontottak a felek.

Legfrissebb hírek

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

A Gyirmót mind a négy hátralévő NB II-es bajnokijára ingyenes lesz a belépés

Labdarúgó NB II
2025.05.01. 08:49

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

NB II: ráadásgóllal győzött a Kisvárda, bombagóllal a Vasas, a Honvéd simán verte a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 20:53

Urblík bombagóljával verte a Vasas a Gyirmótot

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 16:58

Négymeccses eltiltás az ellenfelébe durván beleszálló kisvárdainak

Labdarúgó NB II
2025.04.23. 14:58
Ezek is érdekelhetik