Felkészülés: a Dorog kikapott Roman Pavljucsenkóéktól

SZIRÁKY LÁSZLÓSZIRÁKY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2017.07.03. 21:47
A Dorogi FC vereséget szenvedett első felkészülési mérkőzésén – adta hírül a csapat honlapja, a dorogifc.hu.

A Komárom-Esztergom megyeiek vasárnap Bécsben léptek pályára az 51-szeres orosz válogatott, a Tottenham Hotspurt is megjárt, korábban a Lokomotív Moszkvát erősítő Roman Pavljucsenkót – valamint két másik korábbi válogatottat, Alekszej Rebkót és Marat Izmajlovot is – soraiban tudó Ararat Moszkva ellen.

Az oroszországi örmények által idén alapított, az orosz harmadosztályban szereplő Moszkva-környéki csapat 1–0-s félidőt követően 3–0-s győzelmet aratott a dorogiak ellen.

Az NB II 8. helyén záró Dorogi FC csapatátaz újvezetőedző, Schindler Szabolcs, illetve a szinténújdonsült szakmai igazgató, Tóth Csabaaz alábbi összetételben küldte pályára:

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dorog (NB II)–Aratat Moszkva (orosz, III.) 0–3 (0–1)
Bécs.
Első félidő:
Zima – Grabant, Berkó, Csató, Fekecs – Nagyházi – Erdélyi (Szegő 35.), Mészáros, Micsinai, Szedlár – Simon
Második félidő:Vajda – Erdős, Lénárt, Füredi – Ungvári, Hartyán, Szellák, Sitku, Szegő – Vígh, Perovics

A dorogiak legközelebbi felkészülési mérkőzésükön július 9-én vasárnap 11 órakor hazai pályán fogadják a Vasast.

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

12 és fél év után visszatér Újpestre a támadó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 20:49

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12
Ezek is érdekelhetik