NB III: Pisont István kispadot kapott a harmadosztályban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.21. 11:41
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub NB III-ban szereplő tartalékcsapatának vezetőedzői posztján változás történt: a lejáró szerződésű Gálhidi Györgyöt Pisont István váltotta.

„Nagyon örülök a lehetőségnek. Az elmúlt két évben több alkalommal is szóba került a nevem, most úgy gondoltam, hogy eljött az idő, és örömmel vállaltam ezt a szép feladatot. Mindent megteszek, hogy egyénileg és csapatként is fejlődjenek a gyerekek. Komoly bajnokság vár a fiúkra, hiszen hétről hétre felnőttek ellen kell játszaniuk” – értékelt a kinevezése után Pisont István a honvedfc.hu-nak.Pisont István a honvedfc.hu-nak.

A 47 éves tréner elmondta, az edzői stáb marad, a csapattal pedig június 26-án kezdik meg a felkészülést, valamint arról is szót ejtett, elképzelhető, hogy a fia, a 17 éves Pisont Patrik is szerepet kap majd a kezei alatt.

Pisont korábban az utánpótlás-válogatottaknál, valamint Egervári Sándor segítőjeként a DVTK-nál is dolgozott.

A Honvéd-MFA az NB III Nyugati csoportjának 2016–2017-es kiírását a 7. helyen zárta.

Legfrissebb hírek

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

A világbajnoki szövetségi kapitányok csaknem harmada elköszönt

Képes Sport
2026.07.24. 14:49

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
2026.07.24. 11:47

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 17:15

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

Domenico Tedesco lett a Bologna vezetőedzője

Olasz labdarúgás
2026.06.02. 16:48