NB III: Kabát Péter karját be kellett gipszelni – fotó

2017.03.28. 08:50
Megsérült Kabát Péter, az NB III Nyugati csoportjában második helyen álló ETO FC Győr labdarúgója.

A 39 esztendős csatár – aki tavaly nyáron egy szezonra írt alá a győriekhez – a legutóbbi fordulóban a Honvéd-MFA ellen 3–1-re megnyert bajnoki mérkőzés 25. percében hagyta el a pályát sérülés miatt.

„Egy előrevágott labdára próbáltam lecsapni a vendégek tizenhatosának környékén, az egyik védő tisztázott, elrúgta előlem labdát, s átestem rajta. Épp a kinyújtott, megfeszülő karomra zuhantam, s egyből éreztem, hogy baj van, ugyanis valami elmozdult a könyökömben. Nagyon zsibbadt a karom” – idézi a kisalfold.hu Kabát Pétert.

„A meccs után természetesen megröntgeneztek, az első vizsgálat nem mutatott ki törést a könyökömben. Úgy tűnik, egy nagyobb rándulással megúsztam az esést, ám a biztonság kedvéért kaptam egy rögzítést, begipszelték az egész karomat. A hétvégi mérkőzést sajnos biztosan kihagyom, a többit nem szeretném, de ez attól függ, mit mutat a következő vizsgálat. Pénteken ugyanis újra megröntgenezik a karom” – tette hozzá a korábban a Honvédban, a Vasasban, az Újpestben és a Debrecenben is futballozó korábbi válogatott támadó.3–1-re megnyert bajnoki mérkőzés 25. percében hagyta el a pályát sérülés miatt.

„Egy előrevágott labdára próbáltam lecsapni a vendégek tizenhatosának környékén, az egyik védő tisztázott, elrúgta előlem labdát, s átestem rajta. Épp a kinyújtott, megfeszülő karomra zuhantam, s egyből éreztem, hogy baj van, ugyanis valami elmozdult a könyökömben. Nagyon zsibbadt a karom” – idézi a kisalfold.hu Kabát Pétert.

„A meccs után természetesen megröntgeneztek, az első vizsgálat nem mutatott ki törést a könyökömben. Úgy tűnik, egy nagyobb rándulással megúsztam az esést, ám a biztonság kedvéért kaptam egy rögzítést, begipszelték az egész karomat. A hétvégi mérkőzést sajnos biztosan kihagyom, a többit nem szeretném, de ez attól függ, mit mutat a következő vizsgálat. Pénteken ugyanis újra megröntgenezik a karom” – tette hozzá a korábban a Honvédban, a Vasasban, az Újpestben és a Debrecenben is futballozó korábbi válogatott támadó.

Legfrissebb hírek

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

NB III: tizenegyből tizenegy – továbbra is hibátlan a Gyula délkeleten

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:17

NB III: a Haladás kétszer egyenlített a rangadón, megőrizte első helyét a tabellán

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 20:48

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Két barcikai távozó is csapatot talált – Békéscsabán és Horvátországban

Labdarúgó NB II
2026.09.30. 14:21

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
2026.09.27. 20:07

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
2026.09.26. 18:42

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34