NB II: Nem szeretnék úgy nyilatkozni, mint a Thomas Doll – Pintér

2017.03.19. 18:55
Nem tudta titkolni csalódottságát Pintér Attila, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője, miután az élvonalra pályázó felcsútiak 1–1-es döntetlent játszottak a sereghajtó SZEOL vendégeként.

„Megvoltak a mérkőzésen a lehetőségeink, de ezekkel nem tudtunk élni – értékelt a találkozót követően Pintér Attila a szegediek Facebook oldalán posztolt videóban. – A futball törvénye megbüntetett, hiszen az ellenfélnek helyzete sem volt, és egy talált góllal egyenlített, amit óriási hibánk előzött meg. Ez benne van a labdarúgásban. Az előző mérkőzéseinken ragyogóan játszottunk. Egy hét alatt három mérkőzésünk volt, az előző kettőn kitűnően futballoztunk, most viszont, még egyszer mondom, a helyzeteinkkel nem tudtunk élni. Én nem szeretnék úgy nyilatkozni, mint Thomas Doll, de amennyit engedett ez a pálya egy olyan csapatnak, ami mi vagyunk, megpróbáltunk mindent kihozni belőle. Megvoltak a lehetőségeink, azokkal nem tudtunk élni. Gratulálok az egy ponthoz a SZEOL-nak, tovább kell menni azon az úton, amit elkezdtünk, hiszen ma is megmutatta a csapat, hogy küzdeni tud. A lehetőségeink megvannak, be kell rúgni.”Pintér Attila a szegediek Facebook oldalán posztolt videóban. – A futball törvénye megbüntetett, hiszen az ellenfélnek helyzete sem volt, és egy talált góllal egyenlített, amit óriási hibánk előzött meg. Ez benne van a labdarúgásban. Az előző mérkőzéseinken ragyogóan játszottunk. Egy hét alatt három mérkőzésünk volt, az előző kettőn kitűnően futballoztunk, most viszont, még egyszer mondom, a helyzeteinkkel nem tudtunk élni. Én nem szeretnék úgy nyilatkozni, mint Thomas Doll, de amennyit engedett ez a pálya egy olyan csapatnak, ami mi vagyunk, megpróbáltunk mindent kihozni belőle. Megvoltak a lehetőségeink, azokkal nem tudtunk élni. Gratulálok az egy ponthoz a SZEOL-nak, tovább kell menni azon az úton, amit elkezdtünk, hiszen ma is megmutatta a csapat, hogy küzdeni tud. A lehetőségeink megvannak, be kell rúgni.”

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51