NB II: Mosonmagyaróváron a fiatal hátvéd az egyetlen érkező

2017.02.14. 06:51
Katona Károly a labdarúgó NB II-ben szereplő Mosonmagyaróvár együttesében folytatja pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A 18 esztendős hátvéd Tatabányán nevelkedett, az utánpótláscsapatokban való szereplés után pedig ősszel már a Bányász NB III-as felnőtt együttesének alapembere volt, hiszen 17 bajnokin lépett pályára és egy gólt is szerzett.

Katona Károly leigazolása azért fontos a Mosonmagyaróvárnak, mert a játékos a következő és az azt követő szezonban is megfelel majd a „fiatalszabálynak”. Ő egyébként az egyetlen téli új szerzeménye a kisalföldi klubnak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOSONMAGYARÓVÁRNÁL
Érkezők:
Katona Károly (FC Tatabánya)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Balázs Richárd (Ajka, szabadon igazolhatóként), Mayer Milán (Kaposvár, szabadon igazolhatóként), Régely László (Lipót, szabadon igazolhatóként), Szabó Bence (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:–
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –


Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08