NB II: új utánpótlás szakmai igazgató a Szeged 2011-nél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.23. 15:37
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged 2011-Grosics Akadémia új utánpótlás szakmai igazgatót nevezett ki Őze Tibor személyében, aki azt a feladatot kapta, hogy az ország legjobb akadémiái közé vezesse a klubot.

„Hosszú ideig dolgoztam az MLSZ-ben, már régi tervem volt, hogy klubnál dolgozhassak. A Grosics Akadémiához múlt nyár óta köt szerződés, de november közepétől konkretizáltuk és gyorsítottuk fel a teendőket. Elsőrendű feladatom, mindennemű szakmai tanácsadás mellett, a Szeged 2011-Grosics Akadémia utánpótláscsapatai auditációjának előkészítése. Most egy előkészítő szakaszban járunk, és a 2018–2019-es bajnokság kezdetéig dől el, hogy tudunk-e csatlakozni a jelenlegi tizenkét kiemelt akadémiához” – fogalmazott a szegedma.hu-nak Őze Tibor.szegedma.hu-nak Őze Tibor.

A korábban több NB I-es klubnál, legutóbb pedig az NB III-as Gyula vezetőedzőjeként dolgozó szakember kifejtette, van tapasztalata a labdarúgás ezen színterén is, hiszen amikor a Magyar Labdarúgó-szövetségnél dolgozott, hozzá tartoztak az auditálással kapcsolatos feladatok. Úgy folytatta, a Szeged 2011-Grosics Akadémia utánpótlás-együttesei alkalmasak arra, hogy ha jól összeállítják a programot és igazítják ezt az auditáció feltételeihez, akkor eséllyel pályázzon a következő auditáció során arra, hogy kiemelt akadémia legyen.

Legfrissebb hírek

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
15 órája

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:23

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 10:47

Zalaegerszeg: 26 éves argentin vezetőedzője lett az NB III-as második csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 07:59