NB II: „Amikor ő állt a kapuban, szinte lefordultam a kispadról"

2016.07.05. 13:33
Nehéz döntést hozott meg Boros Lukács, a labdarúgó NB II-ben újonc Mosonmagyaróvár kapusedzője, hiszen az NB III-as ETO FC Győrhöz szerződött, így a továbbiakban már nem edzheti saját fiát, az óváriak kapusát, Boros Tamást – számolt be róla a klub honlapja.

„Hétfőn kerestek meg a Győri ETO vezetői azzal, hogy mindenképpen váltani akarnak a kapusedzői poszton – mondta Boros Lukács. – Mivel érzelmileg is kötődöm a győri klubhoz – csaknem száz élvonalbeli mérkőzést játszottam a csapatban –, és korrekt szerződést kínáltak, elfogadtam az ETO felkérését. Azt gondolom, hogy hosszú távon nem szerencsés, hogy én legyek a fiam, Boros Tamás kapusedzője, talán irreálisan sokat is követeltem tőle, és ez nem volt jó hatással a teljesítményére. Nyilvánvaló, hogy nem örültem annak, hogy a tavasszal keveset védett, viszont amikor ő állt a kapuban, akkor szinte lefordultam a kispadról az idegességtől. Beszéltem erről vele és úgy éreztem, hogy a klubváltásom őt is segítheti a pályafutásában. Deli Zoltán személyében egyébként egy volt kapusom veszi át a helyemet, és tudom, hogy nála jó kezekben lesznek a Mosonmagyaróvár kapusai.”Boros Lukács. – Mivel érzelmileg is kötődöm a győri klubhoz – csaknem száz élvonalbeli mérkőzést játszottam a csapatban –, és korrekt szerződést kínáltak, elfogadtam az ETO felkérését. Azt gondolom, hogy hosszú távon nem szerencsés, hogy én legyek a fiam, Boros Tamás kapusedzője, talán irreálisan sokat is követeltem tőle, és ez nem volt jó hatással a teljesítményére. Nyilvánvaló, hogy nem örültem annak, hogy a tavasszal keveset védett, viszont amikor ő állt a kapuban, akkor szinte lefordultam a kispadról az idegességtől. Beszéltem erről vele és úgy éreztem, hogy a klubváltásom őt is segítheti a pályafutásában. Deli Zoltán személyében egyébként egy volt kapusom veszi át a helyemet, és tudom, hogy nála jó kezekben lesznek a Mosonmagyaróvár kapusai.”

A Mosonmagyaróvár stábjában egy másik változás is van, a korábban éppen a Győri ETO-nál technikai vezetőként dolgozó – és 287 élvonalbeli meccsen a kispadon ülő – Lencse Gyula lett az új klubigazgató, aki tapasztalatával sokat segíthet az újoncnak.

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
Tegnap, 13:37

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Másodfokon megkapta az engedélyt, indulhat a női kézi NB I-ben a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2026.07.28. 18:17

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Újabb fejezetekkel bővült a mosonmagyaróvári licencügy

Kézilabda
2026.07.16. 17:05

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02

Női kézilabda NB I: a Mosonmagyaróvár meghosszabbította Tóth Eszter szerződését – hivatalos

Kézilabda
2026.07.09. 11:33

Felkészülés: a Mosonmagyaróvár döntetlent játszott a Besiktassal

Labdarúgó NB II
2026.07.06. 10:34