NB III: sok volt a két Loki-piros; FTC-siker; Csizmadia döntött

2016.03.27. 18:36
A labdarúgó NB III 24. fordulójában a tartalékcsapatok közül az Újpest, az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC nyert, a Paks ikszelt, a Debrecen, a Békéscsaba és a Honvéd kikapott.

NB III
24. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
NB III
24. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Újpesten az első csapatban tavasszal kevesebb játéklehetőséghez jutó Balázs Benjámin duplázott, Gere Zoltán is betalált, a lila-fehérek 3–1-re legyőzték a REAC-ot. A Debrecen emberhátrányban is egyenlített a Putnok ellen, ám másodszor is hátrányba került, majd még egy pirosat kapott, így vereséget szenvedett.

Újpest II–REAC 3–1
DVSC-DEAC–Putnok 1–2

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT

Budafokon a Békéscsaba a korábban az első csapatban rendszeresen játszó Borbély Bálint góljával egyenlített, ám Csizmadia Csaba a 91. percben eldöntötte a három pont sorsát. A Paks Bölcskén játszott döntetlent, a Honvédban pedig hiába szerzett ismét gólt Vernes Richárd, a kispestiek 3–2-re kikaptak Hódmezővásárhelyen.

Budafoki MTE-Újbuda–Békéscsaba II 2–1
Bölcske–Paks II 1–1
Hódmezővásárhely–Bp. Honvéd-MFA 3–2

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT

Könnyedén nyert otthon az MTK a rapszodikus BKV Előre ellen. A Csepel másodszor is kikapott azután, hogy tízezer néző előtt megverte otthon a Ferencvárost, ezúttal a Puskás Akadémia örült ellene. Az emlékezetes mérkőzés óta a listavezető Fradi sem találta magát, ám most újra nyert, 2–0-s sikernek örülhetett Lipcsei Péter úgy, hogy ezúttal nem játszatott az első keretből visszahívott játékost.

MTK II–BKV Előre 2–0
Csepel–Puskás Akadémia II 0–2
Balatonfüred–Ferencváros II 0–2

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
6 órája

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
8 órája

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
10 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
13 órája

Mecsekalja: indulás felfelé!

Labdarúgó NB II
16 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
16 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
17 órája