Kecskemét: Salami velük készül, vágott is egy triplát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.08. 09:04
Eugene Salami továbbra is a Kecskeméttel edz, a nigériai támadó három gólt szerzett a Bács-Kiskun megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi rajtjára készülő csapat vasárnapi felkészülési mérkőzésén.

A Kecskeméti LC az NB III-as SZEOL sok U19-es játékossal felálló vegyes csapata ellen játszott vasárnap, és 9–0-ra győzött; Eugene Salami csereként beállva érte el a triplát.

Némedi Norbert vezetőedző a napokban a klubhonlapnak azt mondta: Salami elsősorban külföldi folytatásban gondolkodik, de nem mondtak le a szerződtetéséről, már beszélgettek erről a csatárral.

A korábban Kecskeméten, Debrecenben és Nyíregyházán is játszó Salami legutóbb a cseh élvonalbeli Teplice keretéhez tartozott.

Hír még a kecskemétiek háza tájáról, hogy az erősítésen dolgozva egyezségre jutottak Harnos Zoltánnal és Tölgyesi Viktorral, a kapus Tóth Zoltán viszont a visszavonulás mellett döntött.

Legfrissebb hírek

Vasas: játékoscsere a KTE-vel, Kovács Patrik is érkezhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 18:44

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
2026.06.08. 15:52

KTE: a tízgólos csatárról már megegyeztek és a Vasastól is igazolhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 10:34

NB II: korábbi U-válogatott játékost igazolt a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 11:00

Pest Megyei Kupanap: a Dunavarsány és a Valkó lett a győztes

Labdarúgó NB II
2026.05.26. 14:36

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51

Hazai győzelemmel lett bajnok a Vasas, négyet kapott a BVSC-től a szintén feljutó Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 19:00
Ezek is érdekelhetik