Megyei foci: ismét a pályán az U-válogatott kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.29. 12:23
A PMFC elleni, csütörtöki felkészülési mérkőzésen a Somogy megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Kaposvár szurkolói régi ismerőst köszönthettek a csapat kapujában, hiszen Somodi Bence hosszú sérülése után ismét védhetett.

A korábbi U-válogatott kapus, Somodi Bence izgalmas pályafutást mondhat magáénak. Az 1988-ban született játékos tízéves korától az FTC utánpótláscsapataiban edződött, 2005 és 2007 között pedig az angol Blackburn Roversben. 2009 őszén mutatkozott be a magyar NB I-ben, a DVTK-ban (éppen a Kaposvár ellen), majd a Videoton II, a Puskás Akadémia, a Gyirmót FC Győr és a Kaposvár kapuját is védte.Somodi Bence izgalmas pályafutást mondhat magáénak. Az 1988-ban született játékos tízéves korától az FTC utánpótláscsapataiban edződött, 2005 és 2007 között pedig az angol Blackburn Roversben. 2009 őszén mutatkozott be a magyar NB I-ben, a DVTK-ban (éppen a Kaposvár ellen), majd a Videoton II, a Puskás Akadémia, a Gyirmót FC Győr és a Kaposvár kapuját is védte.

Somodin – már kaposvári játékosként – 2015. május 20-án vállműtétet hajtottak végre, s az orvosok akkor azt mondták, hogy legalább nyolc hónapot vesz igénybe a teljes gyógyulás. A kapus így az őszi szezont teljes mértékben kihagyta, most kezdhette el újra az edzéseket, és először a PMFC ellen futballozott a sérülése után. A nyár óta Kaposvári Rákóczi BFLA néven szereplő somogyi klub minden bizonnyal ismét leigazolja őt.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
5 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
12 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik