NB III: 1 meccs jutott az Ázsiából hazatérő csatárnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.24. 20:08
A labdarúgó NB III-ban szereplő Cigánd a mai napon súlyos fegyelmezetlenség miatt szerződést bontott Csorba Szabolccsal, aki a nyáron Bangladesből érkezett a borsodiakhoz – számolt be róla a klub honlapja.

A 23 éves Csorba Szabolcs a Nyíregyháza, az MTK, a Debrecen, és a Balmazújváros együttesében is futballozott korábban, idén februárban pedig Bangladesbe szerződött. Onnan a nyáron tért haza és elfogadta a Cigánd ajánlatát, de mindössze egy bajnoki mérkőzésen játszhatott, sőt a Somos SE elleni győztes találkozón egy félidő után le is cserélték.Csorba Szabolcs a Nyíregyháza, az MTK, a Debrecen, és a Balmazújváros együttesében is futballozott korábban, idén februárban pedig Bangladesbe szerződött. Onnan a nyáron tért haza és elfogadta a Cigánd ajánlatát, de mindössze egy bajnoki mérkőzésen játszhatott, sőt a Somos SE elleni győztes találkozón egy félidő után le is cserélték.

A Cigánd három forduló után három győzelemmel a 3. helyen áll az NB III Keleti csoportjában.

Legfrissebb hírek

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
2 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
12 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
14 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

Labdarúgó NB II
18 órája

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
20 órája

ZTE: a brazil csatárt bejelentették; edzésben a kölni középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:33