NB III: régi-új edző a Cigánd kispadján, a cél a feljutás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.15. 16:53
Popovics Pál helyett ismét Fogarasi Zoltán irányítja a labdarúgó NB III-ban szereplő Cigándot – számolt be róla a klub honlapja.

Visszatért a Cigánd kispadjára Fogarasi Zoltán. A trénert a nemrég befejeződő bajnoki szezon 10. fordulója után menesztették a cigándi vezetők, amikor a csapat még a 4. helyen állt a bajnokságban. Ezután Vígh Ferenc, majd Popovics Pál irányította a 2014–2015-ös kiírásban a borsodiakat, akik az 5. helyen végeztek.Fogarasi Zoltán. A trénert a nemrég befejeződő bajnoki szezon 10. fordulója után menesztették a cigándi vezetők, amikor a csapat még a 4. helyen állt a bajnokságban. Ezután Vígh Ferenc, majd Popovics Pál irányította a 2014–2015-ös kiírásban a borsodiakat, akik az 5. helyen végeztek.

Fogarasi Zoltán – aki tavasszal a szintén harmadosztályú Hajdúböszörményt irányította – így bő fél év után tér vissza a klubhoz.

A három jelölt közül kiválasztott régi-új edző legfőbb feladata, hogy feljuttassa a csapatot a másodosztályba.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
4 órája

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49