NB II: új koncepció Gyirmóton, Egervári és Pintér is jelölt?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.06. 11:36
Mint ismeretes, a héten távozott az NB II-es Gyirmót labdarúgócsapatának vezetőedzője, Sisa Tibor. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a klub vezetői a jövőben új koncepció mentén képzelik el a szakmai munka irányítását.

Úgy tudjuk, hogy az NB II-ben évek óta a feljutást megcélzó Gyirmót vezetői az elmúlt időszak sikertelensége után új struktúrában gondolkodnak, és egy szakmai igazgatót keresnek, aki az első csapatnál és az utánpótlásban folyó munkát is felügyelné. Az ő feladata lenne többek között a vezetőedző megtalálása is.

A Kisalföld napilap értesülései szerint a szakmai igazgató az Egervári Sándor, Pintér Attila, Várhidi Péter alkotta, volt szövetségi kapitányokból álló trióból kerülhet ki, de szóba jöhet Szentes Lázár és Szepessy László neve is.

A leendő vezetőedző személye elsősorban attól függ, hogy ki lesz a szakmai igazgató, de Horváth Ferenc és Véber György lehetséges érkezéséről is hallani.

A távozó vezetőedzőt, Sisa Tibort pedig a hírek szerint az NB II-től búcsúzó Ceglédnél látnák szívesen.

Legfrissebb hírek

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
23 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
23 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35