NB III: autóbalesete után hét hónappal újra pályán a védő

2015.05.18. 08:53
Hét hónappal a halálos áldozattal is járó autóbalesetet követően pályára lépett Huszty Dániel, az NB III-ban szereplő Újbuda labdarúgója. A korábban a Ferencvárosban is futsalozó védő elsőként a tartalékcsapatban, a BLSZ II-ben (budapesti másodosztályban) kapott szerepet.

Októberben számoltunk be róla, hogy Huszty Dániel tragikus baleset résztvevője volt. Pécs közelében, a 6-os főút 208-as kilométerénél egy személygépjármű előzési manőverbe kezdett, amely során a szemből érkező gépkocsi vezetője az ütközés elkerülése végett elrántotta a kormányt és fának ütközött.Huszty Dániel tragikus baleset résztvevője volt. Pécs közelében, a 6-os főút 208-as kilométerénél egy személygépjármű előzési manőverbe kezdett, amely során a szemből érkező gépkocsi vezetője az ütközés elkerülése végett elrántotta a kormányt és fának ütközött.

A balesetben egy ember életét vesztette, Husztyt pedig újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították, ahol több életmentő műtétet végrehajtottak rajta. Az Újbuda védője ezt követően a gyógyulás útjára lépett, célja az volt, hogy minél előbb visszatérhessen a pályára. Hét hónappal később pedig el is jött ez a nap.

„Nagyon vártam már a visszatérést, volt is egy kis drukk bennem – nyilatkozta Huszty Dániel a Nemzeti Sport Online-nak. – Bár védő vagyok, most a középpálya közepén kaptam lehetőséget, hogy minél többet játékban lehessek. Szigorúan oda kellett figyelnem, hogy osztom be az erőmet, milyen ütközésekbe megyek bele.”

„Szerettem volna minél több, kis passzos játékban részt venni, hogy fejben is gyorsuljak. Ehhez természetesen nem egy meccsre van szükségem, de kezdésnek jó volt. Hét hónap kihagyás az mégis csak hét hónap kihagyás…”

Huszty Dániel szeretne minél előbb visszatérni az NB III-as csapathoz, lehetőleg még ebben a szezonban, de egyelőre azért is hálás, hogy újra a pályán lehetett.

Legfrissebb hírek

A profik elleni harctól a vállalati labdarúgásig – konferenciát rendeztek a BLSZ 100. születésnapja alkalmából

Minden más foci
2026.09.21. 18:36

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

Százéves a BLASZ – a magyar kézilabda és a női futball is innen indult

Hátsó füves
2026.09.20. 09:20

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49