NB II: DVTK-t, Honvédot és DVSC-t megjáró csatár Kaposváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.18. 20:59
A legutóbb az NB I-es Lombard Pápánál futballozó Faggyas Milán, aki játszott korábban Diósgyőrben, Debrecenben és a Honvédnál is, az NB II-ben 13. helyen álló Kaposvárnál folytatja pályafutását.

„Korábbi korosztályos válogatott támadóval erősödött a Rákóczi: csapatunkban folytatja pályafutását a 25 esztendős Faggyas Milán" – jelentette be hivatalos honlapján a kaposvári klub.

„A miskolci születésű, 175 centi magas futballista a Diósgyőr színeiben mutatkozott be az élvonalban, a későbbiekben pedig megfordult a Debrecen, az osztrák Mattersburg, a Honvéd, a Szolnok, a Sopron és legutóbb a Lombard FC Pápa együttesében. Faggyas korábban pályára lépett az U18-as nemzeti csapatban is" – mutatta be az új szerzeményt a rakoczifc.hu.

A kaposváriakkal kapcsolatos mai hír, hogy a szezon végéig Prukner László irányítja a gárdát szakmai igazgatóként.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRNÁL
Érkezők: Balogh Bence (Balatonfüred), Bozsó Antal (BKV Előre), Faggyas Milán (Lombard Pápa, szabadon igazolható), Petrók Viktor (Nagyatád), Zsivóczky Norbert (SZTK-Erima, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:

Távozók: Karacs Roland (Gyöngyös), Murai Márk (ZTE), Rusák Edvárd (Gyirmót FC Győr)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Kovács Tamás (Kozármisleny)

Távozhatnak:
Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 8:28

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31