NB II: 3000 drukkert várnak a Békéscsaba-Vasas rangadóra

Vágólapra másolva!
2015.03.31. 08:24
A csapat harcra kész, a szurkolók lelkesek, immár a gyep is szépen zöldell... Hosszú idő után ismét a Kórház utcában léphet pályára az NB II-ben 3. helyen álló Békéscsaba, a lila-fehérek kedden 18 órától a listavezető Vasast fogadják.

„Nagy előny, hogy végre hazai pályán futballozhatunk – mondta Zoran Szpisljak, az Előre vezetőedzője. – A csapat és a közönség is régóta vár erre a pillanatra, az más kérdés, hogy sajnos szinte egész hétfőn szakadt az eső, így elképzelhető, hogy mély lesz a talaj. Ettől függetlenül is roppant nehéz találkozó előtt állunk, a döntetlent mégsem fogadnám el látatlanban. Az előrejelzések szerint háromezernél is többen buzdíthatnak bennünket a stadionban, ha abból indulok ki, hogy annak idején az első bajnokinkon négyszázan is alig voltak, jelentős az előrelépés.” Zoran Szpisljak, az Előre vezetőedzője. – A csapat és a közönség is régóta vár erre a pillanatra, az más kérdés, hogy sajnos szinte egész hétfőn szakadt az eső, így elképzelhető, hogy mély lesz a talaj. Ettől függetlenül is roppant nehéz találkozó előtt állunk, a döntetlent mégsem fogadnám el látatlanban. Az előrejelzések szerint háromezernél is többen buzdíthatnak bennünket a stadionban, ha abból indulok ki, hogy annak idején az első bajnokinkon négyszázan is alig voltak, jelentős az előrelépés.”

A számok Békéscsabán egyébként is önmagukért beszélnek, az edző az öltözőben méretes papírra írta fel, hogy a Vasas futballistáinak lábában nem kevesebb, mint 2223 NB I-es meccs van.

„A héten sokat beszélgettünk a játékosokkal, ők is pontosan tudják, hogy a Vasast tapasztalt, rutinos futballisták alkotják. Ha győzni akarunk, az első pillanattól kezdve koncentrálnunk kell, a kilencvenszázalékos teljesítmény kedden nem elég. A Vasas már az első osztályra tervez, a télen ennek megfelelően igazolt, de nekünk is vannak erősségeink. Nem véletlen, hogy az utóbbi tizennégy bajnokinkon csupán egyszer szenvedtünk vereséget. Van mire építenünk.”

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ

MÁRCIUS 31., KEDD
Békéscsaba Előre–Vasas 18.00 óra
A 21. FORDULÓ KORÁBBI MECCSEI
Szolnoki MÁV FC–Gyirmót 1–1
Szigetszentmiklósi TK–Mezőkövesd 1–1
Szeged 2011–Sopron 0–0
Soroksár–Csákvár 1–4
Ceglédi VSE–ZTE FC 0–2
Siófok–Ajka 3–0
Kaposvár–Balmazújváros 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 20 13 2 5 39–20 +19 41
2. Gyirmót FC Győr 21 11 8 2 34–18 +16 41
3. Békéscsaba Előre 20 12 3 5 28–20 +8 39
4. Mezőkövesd Zsóry FC 21 10 7 4 40–23 +17 37
5. Szolnoki MÁV FC 21 10 7 4 38–31 +7 37
6. Szeged 2011 21 10 4 7 26–20 +6 34
7. Soproni VSE-GYSEV 21 7 8 6 32–30 +2 29
8. ZTE FC 21 7 8 6 27–28 –1 29
9. Szigetszentmiklósi TK 21 6 9 6 17–22 –5 27
10. Soroksár SC 21 6 5 10 22–29 –7 23
11. Aqvital FC Csákvár 21 5 7 9 29–33 –4 22
12. FGSZ Siófok 21 4 9 8 28–37 –9 21
13. Ceglédi VSE 21 4 8 9 24–31 –7 20
14. FC Ajka 21 4 6 11 27–34 –7 18
15. Kaposvári Rákóczi FC 21 4 6 11 18–28 –10 18
16. Balmazújváros 21 3 5 13 20–45 –25 14

 

Legfrissebb hírek

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
17 órája

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Döntetlen Békéscsabán, az egy pontnak inkább a kövesdiek örülhetnek

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:50

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Magabiztosan nyert a Kozármisleny a kieső helyen álló Békéscsaba ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 14:51

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Fordulatos meccsen győzött a Békéscsaba ellen az újonc Karcag

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 14:49
Ezek is érdekelhetik