NB II: Elégedettek velem, hiszen nem rúgtak ki - Kuntics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.07. 11:47
Ősszel a 10. forduló után vette át a labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka irányítását a szerb Zoran Kuntics, akinek vezetésével a bakonyi együttes a bajnokságban egyszer győzött, háromszor ikszelt, és egyszer kikapott, s a 11. helyen zárta az idényt. A tréner szeretné, ha a télen három játékos érkezne a klubhoz, de ez nagyban függ a klub anyagi lehetőségeitől.

„Nem rúgtak ki, ezek szerint elégedettek a munkámmal” – válaszolta kedélyesen a Nemzeti Sport érdeklődésére Zoran Kuntics, amikor arról faggattuk, miként értékeli az Ajka őszi teljesítményét. Zoran Kuntics, amikor arról faggattuk, miként értékeli az Ajka őszi teljesítményét.

„Jól érzem magam Ajkán, szimpatikus a közönség, mindig örömmel megyek edzést tartani” – folytatta a szakember, aki azt is elárulta, a télen nem várható nagy mozgás a klubnál.

A tréner mindössze három játékost szeretne igazolni, de hogy ebből konkrétan mi valósul meg, milyen pozícióra érkezhetnek az új szerzemények, nagyban függ attól, mekkora anyagi erőforrást tud biztosítani e célra.

„Egyáltalán nem rossz a keretünk, jó felkészüléssel magabiztosan vághatunk neki a tavaszi szezonnak. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy riválisaink is erősítenek, és mi sem szeretnénk lemaradni. Persze az sem jelent problémát, ha a mostani kerettel kell tovább dolgoznom. Hamarosan több futballistával leülünk és tárgyalunk a jövőről, érkezők leginkább akkor várhatóak, ha valaki távozik a keretből. Ha így alakul, és lehetőség nyílik rá, elsősorban fiatalokkal erősíteném meg a keretet.”

Ami pedig a felkészülést illeti, Ajkán pénteken veszi kezdetét a munka, és teljes egészében Magyarországon zajlik. A szakvezető szerint nincs is szükség külföldi edzőtáborra, a megfelelő körülmények, műfüves pályák helyben is megvannak, és már a felkészülési mérkőzések nyolcvan százalékát is megszervezték. Az ellenfelek erősebb, nagyrészt magyar első és másodosztályú klubokból lesznek, megtalálható köztük a Pápa és a Dunaújváros is.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik