NB II: a ZTE tesztelte, de Csákvárra igazolt a középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.28. 17:34
Új játékossal bővült a labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár kerete: a Puskás Akadémián nevelkedett Fényes Szabolcs az elmúlt napokban meggyőzte a szakmai stábot, hogy érdemes szerződtetni – számolt be róla a klub honlapja.

Érdekesség, hogy a 19 éves védekező középpályást a közelmúltban a szintén másodosztályú ZTE tesztelte, de a próbajáték után a zalaiak szakvezetője, Lendvai Miklós úgy döntött, nem tart igényt a játékára.

Fényes Szabolcs a Puskás Akadémia U21-es csapatának valamennyi őszi bajnoki mérkőzésén pályára lépett. Ő a Csákvár negyedik új szerzeménye a télen; korábban Milinte Árpád és Szalai Tamás érkezett Dunaújvárosból, illetve Oldal Tibor a Puskás Akadémiától. Az új játékos már a vasárnap kezdődő bükfürdői edzőtáborozásra is a csákvári együttessel tart.

„Szép lassan teljes lesz a keretünk, a korábban betegséggel és sérüléssel bajlódók folyamatosan térnek vissza a pályára” – tette hozzá Toldi Gábor vezetőedző.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Fényes Szabolcs (Puskás Akadémia), Szalai Tamás (DPASE)
Kölcsönbe érkezők:Milinte Árpád (DPASE), Oldal Tibor (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:

Távozók: Ambrus Sándor (visszavonult), Imrik László (Budaörs), Salem Reydan (magyar-jemeni, ?),

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz: Barcsay Márk (Puskás Akadémia, onnan Békéscsaba?)

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
10 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
12 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
17 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik