NB III: több gólt kapott az Újbuda, mint eddig összesen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.12. 18:14
A labdarúgó NB III 9. fordulójában elveszítette eddig veretlenségét a forduló előtt még listavezető Újbuda a Nyugati csoportban. A fővárosiak már az első félidőben több gólt kaptak, mint eddig összesen a bajnokságban: Domján Roland, Szűcs Adrián és Balogh Bence is betalált hazai részről az eddig mindössze kétszer kapituláló vendégeknek. A vendégek edzője, Kenyó Zoltán hiába cserélt már az első félidőben kettőt, az Újbuda simán kikapott, így a Tányéros Ádám duplájával 3–2-re nyerő Budaörs átvette a vezetést a csoportban.

A Középcsoportban továbbra is menetel a Vác, amely Baján nyert. A Dabas odahaza botlott: a Szentlőrinc Tóth Márk triplájának köszönhetően vitte el a három pontot.

Keleten a Felsőtárkány–Kisvárda szolgáltatta a nap meccsét: a vendégek részéről hárman is dupláztak – Erős Gábor, Nagy Róbert és Marko Milovac –, így a hazaiak hiába vették be háromszor is a kaput, az éllovas győzelme nem forgott veszélyben. Az üldözők közül a Hatvan otthon nyert a DVSC-DEAC ellen, míg a Putnok a Cigánd ellen szerzett fontos három pontot idegenben.

NB III, 9. FORDULÓ, VASÁRNAPI EREDMÉNYEK

KELETI CSOPORT
Cigánd–Putnok 0–1
Kazincbarcika–Nyírbátor 1–0
Hatvan–DVSC-DEAC 2–0
Felsőtárkány–Kisvárda 3–6
Gyöngyös–Tiszaújváros 1–2
Jászberény–Hajdúböszörmény 3–2
TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Gyula–Dunaharaszti 1–1
Szekszárd–ESMTK 0–0
Baja–Vác 0–3
Dabas–Szentlőrinc 2–3
Monor–Orosháza 1–0
Bölcske–SZEOL SC 0–3
Videoton II–Maglód 3–0
REAC–Kozármisleny 1–1
TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Diósd–Rákosmente 2–1
Balatonfüred–Újbuda 3–0
Veszprém–BKV Előre 0–3
Sárvár–Tököl 2–0
Csepel–Tatabánya 1–3
Budaörs–III. ker. TVE 3–2
Mosonmagyaróvár–Dorog 1–1
Győri ETO II–Nagyatád 3–0
TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 19:05

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 18:17

A Salgótarján és a Mátészalka is az NB III kapujában az osztályozós párharcok első meccsei után

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 20:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

NB III: már nem Simon Antal az Eger vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.01. 08:39
Ezek is érdekelhetik