NB III: közel a célhoz a Vác; Némedi gólja is kevés volt

2014.06.14. 20:30
A Pest megyei I. osztályú bajnokságot megnyerő, Csank János által dirigált Vác FC hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Zala megyei győztes Hévíz SK-t az NB III-as tagságért vívott osztályozó első mérkőzésén. Némedi Norbert gólja viszont csak döntetlenre volt elég a Kiskunfélegyházának, a Bács Kiskun megyei bajnok otthon 2–2-re végzett a Szabadkígyóssal.

Csank János csapata, a Vác FC magabiztos győzelmet aratott a Hévíz ellen az NB III-as tagságért vívott osztályozó első mérkőzésén. A váci gólgyártást Gulyás Gábor kezdte meg a mérkőzés elején, a csapatkapitány Rusvay Gergely találatával a 38. percben már kettővel ment a Pest megyei gárda. A hajrában aztán az éppen Gulyás helyére beálló Kovács Gergely szerzett újabb gólt, így a piros-kékek gyakorlatilag eldöntötték a párharcot.

A Bács Kiskun megyei bajnok, a Kiskunfélegyháza csak döntetlenre volt képes a Szabadkígyóssal szemben, ráadásul úgy, hogy a korábban többek között Újpesten, a Videotonban és Kecskeméten is futballozó játékos-edző, Némedi Norbert a 77. percben szerezte meg az egyenlítő gólt. A hajrá aztán parázsra sikerült, Sándor Lászlót és Ekker Attilát is kiállították a 81. percben, így mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a találkozót.

A Tolna megyei győztes Bátaszék 0–0-ra végzett a Heves megyei bajnok Gyöngyössel, így ebben a párharcban is a jövő heti visszavágó dönti el, hogy melyik csapat szerepelhet jövőre az NB III-ban.

Mint ismeretes, hét csapat a sorsolás kedvezményezettjeként már szerdán a harmadik vonalba került, így csak három párharcra van szükség ahhoz, hogy az NB III jövő évi mezőnye teljessé váljon.

OSZTÁLYOZÓ AZ NB III-BA JUTÁSÉRT
1. MÉRKŐZÉSEK

Vác FC–Hévíz SK 3–0 (2–0)
Gólszerző:
Gulyás G. (11.), Rusvay (38.), Kovács G. (82.)

Kiskunfélegyházi HTK–Szabadkígyósi SZSC 2–2 (1–1)
Gólszerző:
Fekete I. (9.), Némedi (77.), ill. Murvai (25.), Cseke T. (59.)
Kiállítva: Sándor L. (81.), ill. Ekker A. (81.)

Bátaszék SE–Gyöngyösi AK 0–0

A visszavágókat június 21-22-én rendezik.

Legfrissebb hírek

NB III: a 95. percben szerzett győztes gólt a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 20:01

NB III: a Tatabánya idegenben nyerte meg a Dorog elleni rangadót

Labdarúgó NB II
2026.04.25. 22:10

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Edzőváltás történt az NB III-as Dunaújváros FC-nél

Labdarúgó NB II
2026.04.23. 06:45

NB III: a Kisvárda II növelte, a Kaposvár és a Monor megőrizte az előnyét az élen

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:44

NB III: háromgólos sikerrel lett bajnok a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.04.18. 20:09

NB III: nyolcgólos meccsen győzött a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.04.15. 19:33

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:08
Ezek is érdekelhetik