Dunaújváros: edzőket és játékosokat is kiszemeltek Pécsről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.25. 07:52
null
A Pécsen sikeresen dolgozó Lőrincz Emil, Márton Gábor kettős a kiszemelt a Dunaújváros kispadjára. (Fotó: Czerkl Gábor)
Az NB II-es Dunaújváros PASE tegnap a Tatabánya legyőzésével biztossá tette helyét az élvonalban. Ezzel felgyorsulhatnak a már korábban megkezdett tárgyalások a csapat megerősítéséről, illetve a szakmai stábban is várható változás a Nemzeti Sport Online információi szerint.

 

Már javában zajlanak a tárgyalások Dunaújvárosban, a vezetőség elmondta, a csapat gerincét alkotó tizenkét-tizenhárom játékossal már szerződést hosszabbítottak, persze szeretnék megerősíteni a játékoskeretet.

Felvették a kapcsolatot a szakmai stáb által kiszemelt labdarúgókkal, nem valószínű azonban, hogy négy-öt játékosnál több érkezne a nyáron.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint Dunaújvárosban a szakmai stábban is lesz változás. Az eddigi szakvezetőnek, a sportigazgatóként is dolgozó Dobos Barnának nincs meg az élvonalbeli munkához szükséges pro licence, és a jövőben elsősorban a sportvezetői munkára koncentrál, ezért új szakember vagy éppen szakemberek érkeznek a következő szezonra az NB I újoncához. Azért indokolt a többes szám, mert információink szerint a Pécsen sikeresen dolgozó Lőrincz Emil, Márton Gábor kettős a kiszemelt. Mint ismert, a PMFC-nél hivatalosan Lőrincz a vezetőedző, de valójában a pro licenccel nem rendelkező Mártoné a döntő szó. A duót azonban még egy évig élő szerződés köti a baranyaiakhoz.

Pécsről játékosok is érkezhetnek Dunaújvárosba, úgy tudjuk, az egyik kiszemelt a 12 góllal a PMFC legeredményesebb gólszerzőjének számító Koller Krisztián, akinek egy korábbi, az NSO-nak adott nyilatkozata miatt kellett távoznia a piros-feketéktől.

A következő szezon kezdetére a stadiont is kipofozza a dunaújvárosi klub, amire hatszázmillió forint áll rendelkezésére. Első körben a villanyvilágítás és az eredményjelző felújítása, valamint a pálya alácsövezése szerepel a tervek között.

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
10 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
12 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
18 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Női vízilabda BL és Ek: a Dunaújváros otthon játssza a selejtezőit

Vízilabda
2025.07.28. 14:20
Ezek is érdekelhetik