Vasas: Szanyó nem lenne elégedett a 8-10. hellyel

2014.02.27. 23:44
Mintegy 50 érdeklődő jelenlétében szurkolói ankétot tartott a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas. A klub részéről jelen volt Vancsa Miklós ügyvezető, Szanyó Károly vezetőedző, Keresztúri András technikai vezető, valamint az újonnan igazolt játékosok.

A Vasas Facebook-oldala számolt be róla, hogy a szurkolói ankéton az egyéni bemutatkozások után sok kérdésre is választ kaptak a drukkerek.

Vancsa Miklós ügyvezető elmondta, hogy a klub üzemeltetését Jámbor Jánossal már gőzerővel végzik, de erősen gondolkodnak rajta, hogy többségi tulajdont szerezzenek, mivel így jelenleg még az MLSZ tulajdonosi ülésén sem vehetnek részt. Az ügyvezető elmondta tovább, hogy addig fog küzdeni, amíg a múltbeli tartozásokat nem rendezik, hiszen nyugodt öltözői hangulatot szeretne biztosítani. A leendő német befektetővel kapcsolatban Vancsa arról beszélt, hogy korrektnek tűnik az érdeklődő, és márciusban várhatóan Berlinben találkoznak is vele.

Az ügyvezető azt is kijelentette, hogy amíg ő pozícióban van a Vasasnál, Katona Máté nem húzhatja fel a piros-kék mezt, mivel nem volt korrekt a klubbal; miután egymás tenyerébe csaptak, a játékos közölte, hogy nem tud a csapattal tartani az edzőtáborba, mert máshová igazol. Vancsa végezetül elmondta, hogy nem kizárt, hogy nyáron – a szabályváltozás után – egy ingyen igazolható külföldi játékosra szüksége lesz a klubnak.

Szanyó Károly vezetőedző elsőként elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a klubnál lehet, pláne úgy, hogy "csikónak" számít a szakmában. A cél az eredményes szereplés mellett az, hogy minél több szurkolót visszacsábítsanak a lelátóra. Szanyó nem lenne elégedett a 8-10. hellyel a bajnokság végén.

Az új tréner elmondta azt is, hogy nehéz volt egy másodosztályban 10. helyen álló csapathoz jó játékosokat igazolni, de örül, hogy végül minden posztra találtak megfelelő labdarúgót. Az idősebb, rutinos játékosok segíteni fogják a fiatalok fejlődését. A belső védő posztján a bőség zavarával küzdenek és hasonló a helyzet kapusposzton is, ahol Németh Gábor helye megkérdőjelezhetetlen, míg Lékai Máté és Orbán Soma rivalizálása csak jót hozhat a csapatnak. A negyedik kapus, Hermány Bence is bizonyított a felkészülés során, de őt kölcsön akarták adni, amely egyelőre nem jött össze, így nyáron újra kísérleteznek a kölcsönadással.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52