NB II: mégsem ír alá a Kisvárdához a korábbi válogatott

2014.01.24. 15:21
Révész Attila, a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda szakmai igazgatója a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy anyagi okok miatt mégsem kerül sor a korábbi válogatott középpályás, Simek Péter átigazolására.

A néhány nap múlva 34. születésnapját ünneplő Simek Péter korábban szóban már megegyezett a várdaiakkal, de csak a hét elején tért haza az Egyesült Államokból, és ekkor bontotta fel szerződését előző csapatával, a harmadosztályú REAC-cal. A szabolcsi klub közben több labdarúgót is szerződtetett, a pénzügyi keretei pedig végesek, így mégsem igazolják át a korábbi válogatott középpályást.Simek Péter korábban szóban már megegyezett a várdaiakkal, de csak a hét elején tért haza az Egyesült Államokból, és ekkor bontotta fel szerződését előző csapatával, a harmadosztályú REAC-cal. A szabolcsi klub közben több labdarúgót is szerződtetett, a pénzügyi keretei pedig végesek, így mégsem igazolják át a korábbi válogatott középpályást.

Révész Attila azt is elmondta, hogy már csak egy támadó szerződtetésére maradt forrásuk, akinek a kilétére a jövő héten derülhet fény. A hét elején edzéslehetőséget kérő Bodnár László továbbra is a csapattal tréningezik, de az ő esetleges átigazolása sem lehetséges már.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Bognár Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb Soproni VSE-GYSEV), Irhás Ignác (Mezőkövesd), Yves Simplice Mboussi (kameruni, szabadon igazolható, legutóbb Hanoi ACB – Vietnam), Popovics Bertold (Nyíregyháza Spartacus), Venczel Balázs (szabadon igazolható, legutóbb Vasas)
Távozik/távozhat: Barzó Gergő (Cigánd), Kapacina Valér (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Horváth László (?), Lakatos László (Cigánd), Soós Tibor (?) Tóth György (?)
Kiszemeltek: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
15 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04