NB II: a Misleny kedden kezdi a felkészülést, ketten távoznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.06. 11:06
Hétfő reggel megérkezett Portugáliából a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármisleny új vezetőedzője, a portugál Eduardo Almeida. Az is eldőlt, hogy a tréner segítője Németh Zsolt lesz, ő tölti be a másodedzői feladatokat, míg az együttesből két, kevesebb lehetőséget kapó játékos távozik – számolt be róla a csapat honlapja.

Az NB II sereghajtója január 7-én, kedden 15.00-kor kezdi meg a felkészülést a tavaszi szezonra a portugál edző irányításával.

Az már biztos, hogy az ősszel kevés lehetőséget kapó két futballista, Turi Tamás és Banai Balázs nem lesz jelen az első tréningen, hiszen mindketten távoznak Kozármislenyből. Mindkét labdarúgó mindössze három bajnoki mérkőzésen lépett pályára az őszi idényben, igaz, sérülések is hátráltatták őket.

A mislenyiek Gaál Miklós szerződtetése után tovább erősítenének, a tárgyalások folyamatban vannak a klubvezetőség és a kiszemelt játékosok között.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők: Gaál Miklós (PMFC)
Távozik/távozhat: Banai Balázs (?), Turi Tamás (?)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
17 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08