NB III: az MLSZ egy büntetőponttal sújtotta a Diósdot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.12. 16:42
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága jogosulatlan játék miatt egy büntetőpont levonását rendelte el az NB III Nyugati csoportjában szereplő Diósddal szemben.

Az ok, hogy a 2013. augusztus 31-én lejátszott Tököl–Diósd (2–0) harmadosztályú bajnoki mérkőzésen a vendégeknél az 54. és az 57. perc között két fő helyett csak egy fiatal korú játékos szerepelt.

Az MLSZ 2013–2014-es szezonjának NB III-as versenykiírása szerint legalább négy fő 1992. 01. 01. után született labdarúgót kell nevezni a bajnokira, kettőnek pedig végig a pályán kell tartózkodnia, kivéve, ha a korosztályos cserelehetőségüket már kimerítették, majd ezt követően fogyatkoznak 10, illetve 9 főre.

Az MLSZ versenybizottsága több NB II-es és NB III-as bajnoki mérkőzés időpontját is megváltoztatta:

1. A 2013. november 30-án (szombat) 16 órára kisorsolt Vasas FC–Dunaújváros PASE NB II-es férfi felnőtt labdarúgó-bajnoki mérkőzés kezdési időpontját – mivel a tv a mérkőzést közvetítésre jelölte ki – módosítja. A mérkőzés új kezdési időpontja:
2013. november 29. (péntek), 15.30

2. A 2013. szeptember 28-án (szombat) 16 órára kisorsolt Maglódi TC–Bajai LSE NB III-as férfi felnőtt labdarúgó-bajnoki mérkőzés kezdési időpontját módosítja. A mérkőzés új kezdési időpontja:
2013. szeptember 29. (
vasárnap), 16.00

3. A 2013. október 20-án (vasárnap) 14.30-ra kisorsolt Győri ETO FC II–Aqvital-Publo Csákvár NB III-as férfi felnőtt labdarúgó-bajnoki mérkőzés kezdési időpontját módosítja. A mérkőzés új kezdési időpontja:
2013. október 19. (szombat), 14.30

4. A 2013. október 27-én (vasárnap) 13.30 órára kisorsolt Budapest Honvéd-MFA–Bajai LSE NB III-as férfi felnőtt labdarúgó-bajnoki mérkőzés pályaválasztói jogának felcserélését engedélyezi, és kezdési időpontját módosítja. A mérkőzés új helyszíne és új kezdési időpontja:
Bajai Labdarúgó SE Sporttelep
(6500 Baja, Vasvári Pál u. 16.)

2013. október 26. (szombat), 14.00

5. A 2013. november 17-én (vasárnap) 13 órára kisorsolt Győri ETO FC II–Újbuda FC NB III-as férfi felnőtt labdarúgó-bajnoki mérkőzés kezdési időpontját módosítja. A mérkőzés új kezdési időpontja:
2013. november 16. (szombat), 13.00

Legfrissebb hírek

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:05

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 18:17

A Salgótarján és a Mátészalka is az NB III kapujában az osztályozós párharcok első meccsei után

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 20:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57
Ezek is érdekelhetik