NB II: ferencvárosi tehetség érkezhet a Siófokhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.01. 13:57
A Nemzeti Sport Online információi szerint a korábban a Sheffield Unitednél is megforduló ferencvárosi Gárdos András lehet a Balaton-partiak tizenhetedik nyári szerzeménye.

A nagy tehetségnek tartott Gárdos jelenleg próbajátékon szerepel a Siófoknál, és már pályára lépett a tegnapi, Újbuda elleni felkészülési mérkőzésen. A fiatal játékos szerepet kap a szombati, Rákosmente elleni találkozón is, szerződtetéséről a hétvégi edzőmeccs után dönt a Horváth Károly vezette szakmai stáb.

A 22 esztendős Gárdos mindössze két NB I-es meccsen játszott pályafutása során. A legutóbbi szezonban a Lipcsei Péter által edzett Ferencváros II keretéhez tartozott és az NB II Keleti csoportjában tizenhét mérkőzésen 4 gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők:Bogáti Péter(DVTK),Futó Zsombor(Bp. Honvéd-MFA),Horváth Attila(Ajka – kölcsönből vissza), Kiss Máté(Paksi FC),Kiss Tamás(Ceglédi VSE),Mosberger Mihály(Veszprém),Nagy Dániel(Videoton, tavasszal a Puskás Akadémiában játszott),Novák Alexisz(Honvéd),Papp Máté, Peszmeg Viktor,Vass Máté(mindhárom Ferencváros II),Papp Szilárd(Puskás Akadémia FC), BrandenStelmak(amerikai, Mosonmagyaróvár),Tajti Norbert(DVTK),Vólent Roland(Bp. Honvéd-MFA – kölcsönbe),Varga László(Gyirmót FC Győr)
Távozik/távozhat:Deák István(Deportivo B – kölcsönből vissza),Fejes András(Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan MTK Budapest),Fodor Marcell(Újpest FC – kölcsönből vissza, onnan FC Ajka – kölcsönbe),Gál András(SV Scheibbs– Ausztria),Heinrich Márk(Soproni VSE), Kecskés Tamás(Paksi FC),Kiss Máté,Windecker József(mindkettő Győri ETO FC – kölcsönből vissza),Kiss Zoltán(Pinzgau Saalfelden– Ausztria),Kurucz Péter(Ferencváros),Márkus Gábor (Ausztria?),Máté János(Ferencváros – kölcsönből vissza, onnan Szolnok),Melczer Vilmos (Mezőkövesd),Nagy Tamás(Southern Stars – Ausztrália),Nyári Tibor(Paksi FC),Pál Szabolcs (Eintracht Trier– Németország?),Takács Zoltán(?)
Kiszemeltek:Gárdos András(Ferencváros)

 

Legfrissebb hírek

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
9 perce

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
10 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
13 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Kazincbarcika: az NB I helyett a Vasasba tart a csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 15:26

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35
Ezek is érdekelhetik