NB II: a Vasas új igazolása kihagyhatja a bajnoki rajtot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.16. 09:29
Dirk Berger, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas vezetőedzője csapata honlapján elmondta: a nyári átigazolási időszakban a Gyirmóttól szerződtetett Nagy Gábor térdsérülés miatt kihagyhatja a Dunaújváros PASE elleni első bajnoki fordulót.

„A Vác elleni keddi találkozó utolsó percében, az oldalvonal mellett rossz ütemben billentett ki egyensúlyomból az ellenfél egyik játékosa, s meghúzódott a belső térdszalagom. Injekciókúrát kapok, s bár sokat javult az állapotom és nagyon szeretnék játszani, nem tudom, hogy pályára léphetek-e” – mondta Nagy Gábor a vasasfutballclub.hu-nak.Nagy Gábor a vasasfutballclub.hu-nak.

Dirk Berger, a piros-kékek vezetőedzője szerint Nagy csak akkor játszhat a pénteki mérkőzésen, ha teljesen egészséges lesz.

„A szezon első meccse előtt állunk, úgy gondolom, nem szabad kockáztatnunk egy esetleges súlyosabb sérülést. Amennyiben Gábor nem lesz százszázalékos állapotban, nem nevezem a mérkőzésre” – mondta Berger.

A Vasas péntek 15.30 órakor idegenben lép pályára az NB II első fordulójában a Dunaújváros ellen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik