NB II: hat távozó, tucatnyi próbajátékos Kozármislenyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.02. 06:33
Elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II rajtjára készülő Kozármisleny. Az első edzésen a tavalyi keret nagyjából fele jelent meg, próbajátékosból azonban sok akadt: összesen tizenketten próbálták bizonyítani a szakmai stábnak, hogy érdemes őket szerződtetni.

Már-már szokásos, hogy minden átigazolási időszakban nagy a jövés-menés Kozármislenyben. Az már korábban biztossá vált, hogy Boda József távozik az együttesből (ő a Vasashoz igazolt), míg a klub honlapjának tájékoztatása szerint mostanra az is eldőlt, hogy Karacs Roland, Erőss Csaba, Berdó Valentin, Nagy Dominik és Marko Bjelanovic is elhagyja a csapatot.

A tavaszi együttesből a PMFC-nél kezdte meg a felkészülést Fellai József, Városi Viktor, Danijel Romic, Nagy József és Frőhlich Roland; az ő sorsuk később dőlhet el. A Misleny játékosa lesz az új idényben is Sólyom Csaba, Helesfay Donát, Fenyvesi Olivér, Kiss Márton, Kovács Tamás, Vég Bence, Szabó Balázs, Schmidt Zsolt, Birtalan Botond és Zsdrál Miroszláv.

Tizenkét, zömében fiatal próbajátékos vett részt az első edzésen, közülük az ismertebbek a korábban már Kozármislenyben futballozó Tóth Adrián (ő a megye I-es Pécsváradban 30 gólt szerzett a legutóbbi szezonban), az FTC II-ben összesen 72 NB II-es mérkőzésen pályára lépő Vattai Balázs, míg Bozsovics Milán is ismerős a mislenyiek előtt, hiszen télen már szerződtetni akarták, de egy sérülés közbeszólt. Izsák Máté, Schneider Bálint, illetve Volcsányi Gergő az U21-es keret labdarúgói közül tréningezett a felnőtt csapattal. A héten további próbajátékosokat vár a szakmai stáb.

Legfrissebb hírek

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Novák Csanád góljaival győzte le a Gyirmót a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:24

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Bedi és Derekas is duplázott, a Vidi gálával kezdte a bajnokságot

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:51

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

MTK: megsérült egy csatár, Zsóri Dániel visszatér Budapestre – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.07.16. 14:46

NB II: magyar válogatott csatár Karcagon, fehérvári támadó Szegeden, 17 nyári igazolás Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.07.16. 12:32