NB II: az Újpest korábbi tulajdonosa a Kisvárdán segít

2013.07.10. 07:28
Már a felkészülés kezdetére teljesen kicsinosították a kisvárdai várkerti futballpályát, megfelelve az MLSZ licenc- és biztonsági követelményeinek. Ezek után „csak" annyi hiányzik, hogy a másodosztályba 35 év után visszakerülő klub csapata is alkalmassá váljon az egycsoportos NB II-re, de efelől az örök optimista szakvezetőnek, a Nyíregyháza Spartacust 2007 és 2009 között klubmenedzserként ötven élvonalbeli mérkőzésen is irányító Révész Attilának nincs kétsége.

„Szeretnénk megtartani az értékeinket, mert úgy látjuk, hogy a feljutást kiharcoló gárdánk magja megállja majd a helyét a másodosztályban is. Erre utal, hogy az osztályozón a keleti ágon középcsapatnak számító Szegedet múltuk felül – mondta a szakmai igazgató, aki hétfőn tartotta meg a nyár első edzését az újoncnál. – Látjuk azt is, milyen posztokon van szükségünk erősítésre, ám a létszámcsökkentések ellenére hiába van rengeteg játékos a piacon, nagyon nehéz közülük a számunkra megfelelőket kiválasztani. Olyan csapatot szeretnénk építeni, amelyben nem hemzsegnek kiemelkedő tudású futballisták, de nagyon egységes és fiatalos lesz."

A kisvárdaiak nagyjából százmillió forintos költségvetéssel vágnak neki a bajnoki évnek, és már biztos, hogy támogatóként szerepet vállal az Újpest FC korábbi tulajdonosa, Tolnai Sándor, aki kisvárdai származású. A városi összetartást szimbolizálva a csapatot Várda Labdarúgó Kft. néven üzemeltető társaság Kisvárda néven nevezett a bajnokságba.

Az újonc új szerzeményének tekinthető a legutóbb egyaránt Putnokon szóhoz jutó szerb Dusan Pavlov és Üveges Szabolcs, a Honvéd akadémiájáról érkező, ám Szabolcs-Szatmár-Beregből induló Kapacina Valér, valamint a nyírbátori Pálvölgyi Balázs.

Legfrissebb hírek

Zárt kapu, de lelkes drukkergyerekek, komikus öngól – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 18:33

Elképesztő öngóllal verte meg a Honvéd a Kisvárdát, nagyot lépett előre a tabellán

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 17:38

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Továbbra is Supka Attilával készül a Kisvárda, nincs edzőkérdés

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 10:14

A PMFC szélsője 50 méteres szóló végén vette be a Kisvárda kapuját – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 21:52

Képeken a ZTE és a Kisvárda bajnoki döntetlenje – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 23:06

Nem bírt a Kisvárdával, de elmozdult az osztályozós helyről a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 21:28

A Rebrov-éra óta nem láttunk ilyen sorozatot a Fraditól; 20 év után győzne Győrben az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.10.24. 10:32