NB II: Ausztriából hazatérő játékossal erősít a Sopron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.12. 13:51
Czár Richárddal erősítette meg a keretét az NB II 2013–2014-es szezonjára készülő Soproni VSE. A labdarúgó a Budapest Honvéd játékosaként egy évre kölcsönbe érkezik a klubhoz.

A 20 éves labdarúgó hiányposztot tölt be, hiszen a soproni szakvezetés bal oldali védőként számol vele. Czár korábban a Honvéd színeiben hat NB I-es mérkőzést játszott, a legutóbbi idényben pedig az osztrák másodosztályú First Vienna FC együttesében 18 találkozón lépett pályára. Játszott az U18-as és az U19-es válogatottban is.

„Nagyon szimpatikus volt számomra a vezetők hozzáállása – mondta a játékos a soproni klub honlapjának. – Rendezett, nyugodt körülmények között készülhetünk, minden adva van a jó teljesítmény és eredmények eléréséhez. Húszévesen terveim vannak a labdarúgásban, ehhez Sopron remek állomás lehet. Supka Attilával és Németh Zoltánnal korábban is dolgoztam együtt, remélem, sikeres időszak előtt állunk.”

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
16 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47
Ezek is érdekelhetik