NB III: repülővel viszik az ebesi szurkolókat Körmendre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.07. 17:30
A Hajdú-Bihar megyei bajnok Ebes az ország másik végéből kapott ellenfelet az osztályozóra, az NB III Bakony csoportjában szerepelt Körmend személyében. Az idegenbeli találkozóra a tervek szerint különgéppel utazhatnak az ebesi fociszurkolók – számolt be róla a dehir.hu.  

Az ebesi fociklubot 1961-ben alapították, s még soha nem ért el akkora sikert, mint most. A 4400 lelkes község csapata ráadásul úgy lett bajnok, hogy három éve csak azért maradhatott benn a megye I-ben, mert a Létavértes visszalépett. Az első mérkőzést otthon játsszák az ebesiek, vasárnap 17 órától fogadják a körmendieket.

„Ez a futball ünnepe lesz Ebesen, történelmi pillanat" – mondta a dehir.hu megkeresésére Kis Sándor klubelnök. – Az ebesiek mellett várjuk a barátainkat, sokan jelezték már Püspökladányról, Karcagról, Szolnokról, Debrecenből, sőt, a Lokitól is, hogy jönnek, szurkolnak nekünk. A Körmend egyébként egy nagyon szimpatikus csapat, biztosan kiváló meccset játszunk majd velük, melyből mi jövünk ki győztesen."

Az egy héttel későbbi visszavágóra a csapat már korábban elindul busszal, hogy még tudjanak edzeni a helyszínen. Az egész évben kitartó szurkolókat azonban szeretnék megkímélni a 6-7 órás utazástól, így Debrecenből különgépet indítanak, amelyen a családtagok, szurkolók, gyerekek és a vezetőség egy csoportja fog eljutni a meccsre.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23
Ezek is érdekelhetik